11. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új rész. Remélem tetszeni fog nektek.

Jó olvasást! :)

Télnyitó Bál

- Télnyitó Bál. - Olvasom fel hangosan, az előttem lévő poszter hatalmasra szedett betűit.

 Na igen az előző egy hónap, mint egy villanás olyan gyorsan eltelt. Lassan itt a tél, a karácsony és a szilveszter is.

  A poszter kinézete egyszerű. Világoskék alap, rajta néhány hópehellyel, rajta a dátum és a bál kezdetének időpontja. Alul pedig feltüntették a bál szervezőinek neveit is, ami közül egy kiemelkedett. Aprót mosolyogtam, gondolhattam volna, hogy részt vesz a szervezésben. A plakát alján még ez a mondat volt olvasható. " Gyere el a bálra partnereddel együtt és legyetek ti a legszebb pár, a Télnyitó Bál éjszakáján"  Na igen, úgy látszik, hogy ez a szokás nem csak az amerikai iskolákban hagyomány, hanem itt Angliában is. Furcsa mert én mindig jobban éreztem magam ha egyedül mentem. Hisz ha ketten vagytok, figyelni kell a másikra és alkalmazkodni kell egymás igényeihez, ami nekem soha nem ment. Mikor egyedül mész, akkor táncolsz amikor akarsz és azzal akivel akarsz. Azt iszol, amit inni szeretnél és nem azt, amit kedvességből hoznak neked és bár te nem szereted, megiszod mert az úgy illendő. De mindegy is. Ha elhív valaki elmegyek és ha nem akkor is. Veszteni, nem vesztek semmit.

   A folyosón végigsétálva, rájövök, hogy mindenkit elkapott a bál őrület. A fiúk sorban osztogatják, a kiszemelt lánynak, a virágbokrétákat, amik azt jelzik, hogy már foglaltak. Igazából ezt a bál napján szokás odaadni, de úgy látszik ez itt máshogy működik. A lányok boldogok, csukójukon virít az apró virágcsokor. Beérve az osztályterembe, nem várt látvány fogad. Először azt hiszem baj van, de hamar rájövök, hogy tévedek. A lányok és a fiúk két részre oszlottak, de korántsem egy veszekedés miatt. A lányok boldogan mesélték egymás közt, hogy ki hívta meg őket, míg a fiúk büszkén mondogatták, hogy melyik lány mondott nekik igen. Aranyos látvány volt, azt meg kell hagyni. Egy lány boldogsága azonban túlragyogta a többit, ez pedig nem másé volt, mint Belláé. Ha a hatalmas vigyor az arcán nem, de az óriási és gyönyörű virágbokréta tuti elárulja, hogy bizony nem mással érkezik majd a bálra, mint a fürtössel. Nem tudom, hogy miért, de mérges lettem, de nem a tény miatt, hogy Harry lesz a partnere, hanem mert naiv. Harry csak kihasználja, de szerintem ezt ő maga is tudja. Harry is bosszant. Úgy játszik ennek a lánynak az érzéseivel, hogy az már nekem fáj, de most legalább volt benne annyi, hogy nem egy másik lányt hívott el. De, ha jobban belegondolok, bár ne hívta volna el. Nem tudom és nem is akarom megtudni, hogy Niall milyen csalódott lesz, ha megtudja, hogy Harry már megint lekörözte. Haragszok a göndörre. Nagyon. Talán jobban mint kéne. De vajon miért érzem így?

  A pár perccel ezelőtti örömöm, elszállt és felváltotta a düh. Az emberek boldogsága kezdett nyomasztó lenni és úgy éreztem, hogy megfulladok. Gondolkodás nélkül álltam fel és viharzottam ki a teremből, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Utam egészen a másik osztályhoz vezetett, a folyosó legvégén. Ashly az akire most szükségem van. Szinte berontok az osztálytermükbe, nem törődve az értetlen pillantásokkal. Betoppanásom idején, egyből kiszúrom a göndört. Na igen, hiszen ő is ebbe az osztályba jár. Király... Ő a padon ülve beszélgetett Zayn-el. Ennél rosszabbkor, már nem is jöhettem volna. A két fiú szinte ugyan úgy ült a padon. Lábuk szét, kicsid bedőlve. Az egyetlen különbség az volt, hogy Zayn lábai a széken voltak, míg Harry csak úgy lógatta őket. Mondjuk nem sok kell neki, hogy leérjen a lába. Jobban megnézve, tényleg elég magas. Valamin éppen nagyon jól szórakozhatott, gondolom barátja mondott neki valamit, mikor tekintete hirtelen megállapodik rajtam. Látszik, hogy nem igazán tudja, hova tenni érkezésem, de végül csak elmosolyodik. Legszívesebben most megfojtanám, de nem mutatom ki neki, hogy mennyire dühös vagyok rá. Nem kell, hogy tudjon róla. Mivel, Harry már egy ideje engem tisztel ki figyelmével, barátja követi tekintetét és így Zayn is farkasszemet néz velem,de már nem törődve velük ükök le barátnőm mellé, a hátsó padba. Nem nagyon izgat, kinek a cuccait tolom arrébb, hogy elférjek. Leülök a székre, fejemet lehajtom és elterülök a padon.

- A bál? - Kérdez rá Ashly.

- Az. Miért kell mindent túlbonyolítani? Beteges. És ha nem fiúval megyek, akkor mi van? Nem engednek be? Szánalmas.. - Dünnyögtem, bár magam is jól tudom, nem ez az igazi bajom.

- Emily, miért nem mondod el, hogy mi bánt igazából? - Szóval Ashly is átlát rajtam. Kezdek teljesen kiismerhetővé válni. Ez szomorú....

- Magam sem tudom. - Sóhajtok nagyot. - Csak a bál napját mindenki egy meseszerű napnak látja, mikor a rút kiskacsából gyönyörű hölgy lesz, a gonoszok megkapják méltó büntetésüket és a hercegek is megtalálják, a hercegnőjüket. De szerintem ez csak tévképzet. Vajon miért nem hiszek a tündérmesékben?

- Mert nem akarsz hinni bennük. - Ad egyszerű választ barátnőm és igaza volt.

- Te hiszel bennük?

- Próbálok, bár nekem mindegy is, hisz én nem megyek a bálba.

- Dehogynem jössz! - Mondom határozottan. - Tudom, hogy nincsenek jó emlékeid a bálokkal kapcsolatosan, de nem szabad hagynod, hogy ez hatással legyen rád, egészen a végzős évedig. Mit szólsz ehhez? Elmegyünk együtt a bálra és jól fogjuk magunkat érezni. Szépen kiöltözünk, bár ezt a rész utálom a legjobban, de megéri. Megcsináljuk egymás haját és sminkjét mint a filmekben és egész éjszaka táncolni fogunk és boldogok leszünk, mert megérdemeljük. Egy napra mindketten hercegnők lehetünk és ez kijár nekünk. Na benne vagy?

- De Emily, téged úgy is elhívnak. Miattam ne mondj nemet egy fiúnak sem. Egy hercegnő csak akkor ragyoghat igazán, ha van ki ragyogtassa. Kell egy herceg aki ragyogtat.

- Nem kell. - Rázom meg a fejem. - Héj te! - Szóltam oda egy számomra ismeretlen gyereknek, aki előtt több kis virágcsokor is hevert. - Adj egyet légy szíves. - És adott is egyet, én pedig felálltam egy székre, hogy magasabbnak tűnjek és belekezdtem a mondandómba. - Ashly Donovan! Nem sok ideje ismerlek, de azt tudom rólad, hogy kedves, aranyos, humoros, érzékeny és rendkívül jó ember vagy. Nagyon megszerettelek. Tudom furcsa ilyet kérdezni, főleg mert lány vagyok, de azért megkérdezem. Ashly, eljönnél velem a Télnyitó Bálra? - Éreztem, ahogyan harminc szempár erősen engem vizslat. Ashly először bambán bámult rám, majd nagy mosollyal az arcán, nevetve csak ennyit mondott.

- Persze, hogy elmegyek! - Leugrottam a székről és abban a pillanatban magához szorított. Azt hittem megfulladok, de nem bántam, mert tudtam boldog és ez mindennél többet jelentett. Az osztálytársai egész kedves figurák. Odajöttek és lepacsiztak velem. Az ő szavukat idézve, atom laza voltam. Sokan körénk gyűltek, bár nem tudom miért. A lényege az volt, hogy menőnek tartották beszédemet, bár én nem menőségből cselekedtem. Azért jól esetek a kedves szavak és ahogy elnéztem a barátnőmnek is.

  A tömeg mögött kiszúrtam valakit. Engem nézett. Én néztem őt. Ő elmosolyodott. Én mérges lettem. Ő továbbra is engem nézett. Én meg nem tudtam elszakadni a tekintetétől. Zayn. Miért van ez mindig így?

***

Visszaérve az osztályterembe az a tény fogadott, amire ugyan számítottam, de soha nem akartam tapasztalni. Niall romokban hevert. Látszott rajta a csalódottság és a fájdalom. Az agyamat olyan hirtelen lepte el a sötét köd, hogy azt hittem, nem tudok megálljt parancsolni magamnak és megtépem Bellát. Mert pontosan tudom, hogy mi történt, az idő alatt, míg nem voltam itt. Niall nyilván boldogan érkezett ma iskolába, azzal a gondolattal, hogy ő lesz az akivel Bella a bálra megy. Nyilván azt is látta, hogy Bellán ott a virágbokréta, de Niall nem az a fajta, aki ettől meghátrál. Innen pedig egyszerű kitalálni. A kis vörös nemet mondott, ezzel a keserűség torkába taszítva a legjobb barátomat. Leültem Niall mellé. Kezem a hátára raktam és óvatosan megsimogattam. Fejemet vállára hajtottam és adtam az arcára egy puszit. Ugyan halványan elmosolyodott, de nem dobott sokat a hangulatán.

- Nem ér meg ennyit Niall. - Mondtam halkan.

- De megérné, ha hagyná, hogy megmutassam, jobb vagyok mint Harry. - Hangjában fájdalom csengett. Rossz volt ezt hallani.

- Hidd el egyszer úgy is rájön. Egy nap rádöbben, hogy olyan emberre pazarolta az idejét, aki nem becsülte meg és nem is szerette. Egy nap úgy is rájön. Te pedig ha igazán türelmes vagy és tényleg ennyire szereted, ott leszel vele akkor is mikor felnyílik a szeme és rájön, aki igazán kellett volna neki az végig ott volt mellette.

- De ez mennyi idő még? - Kérdezte és szinte biztosra veszem, hogy most már sír is. - Mennyi idő míg én is boldog leszek?

- Hisz ő se boldog....

- Ugyan. Virul, mióta Harry meghívta a bálra.

- Ez olyan boldogság Niall ami nem igazi. Hisz pontosan tudja, hogy csak kihasználják, de a szívében a remény, hogy talán mégis helye lehet Harry mellett, erőt ad neki, hogy úgy érezze magát, mint aki tényleg boldog. De ez nem igazi boldogság, ez csak egy buta dolog amit az emberek szerelemnek hívnak. Mert tény, hogy Bella szerelmes. Harrybe szerelmes. De mondok én neked valamit Niall. Bella még maga se tudja, hogy mit érez. Látom mikor rád néz, olyankor mindig mosolyog. Keres téged és minden meccsen kint van amin játszol. Tudom, most biztos azt gondolod, hogy a fürtöst nézi, de nem. Téged figyel. Ezt múltkor figyeltem meg, mikor utoljára az edzéseteken voltam. Ő biztos tagadná, de ez így volt. És bár a szíve még nem, de az esze már biztosan tudja, hogy téged kéne szeretnie, sőt szeret is, csak nem mutatja ki. Ezzel védekezik az ellen, hogy kiszeressen a göndörkéből.

- Komolyan így gondolod?

- Persze, szöszi.

- Szóval azt mondod, hogy várjak?

- Csak addig, míg érdemes. De azt majd úgy is érezni fogod, hogy mikor kell feladni és elfelejteni.

- Annyival könnyebb lenne téged szeretni picúr.. - Nevet fel keserűen.

- Ezen már én is gondolkodtam Niall. Ha téged szeretnélek, könnyebb lenne minden. Nincs kétely és nem félnék a csalódástól sem a fájdalomtól, de valahogy nem tudnék beléd szeretni. Furcsa nem? Pedig minden meg van benned.

- Én ugyan így érzek. De a barátságunk nekem sokkal fontosabb.

- Szint úgy. - Válaszolom.

- Picúr?

- Igen szöszi?

- Eljössz velem a Télnyitó Bálra? - Na bumm. Erre most mit mondjak? 

- Mit szólnál hozzá, ha hárman mennénk? - Kérdezem félve.

- Már elhívott valamelyik fiú? - Kérdezte egy keserű mosollyal az arcán.

- Igazából én hívtam el egy lányt. - Vakartam meg a tarkóm.

- Egy lányt? - Kérdezte Niall nagy szemekkel.

- Jaj, ne értsd félre. - Nevettem fel. - Csak szomorú volt, hogy őt nem hívta el senki, így hát felálltam egy székre és elhívtam én és.... - Nem tudtam befejezni, mert Niall hangos nevetésbe tört ki.

- És én ezt nem láttam? A pici Emily Wood, felállt egy székre és megkért egy lányt, hogy mennyen el vele a bálra. - Nevetett tovább. Nem bántam. Örültem, hogy boldog. Nevetése zene volt füleimnek Hirtelen kezeket éreztem magam körül, a nevetés elhalkult, csak két mondatocska ütötte meg a fülemet, ami olyan halk volt, hogy szinte alig halottam.

- Köszönöm. Szeretlek...

10. Fejezet

Történetek..

- Jézusom! - Ugrott fel az ijedségtől, hirtelen Ashly. A kukorica ami eddig a kezében volt, most az emberek ölében landolt. Jót nevettem rajta. Mondtam neki, hogy nem muszáj beülnünk pont egy horror filmre, de neki szent meggyőződése volt, hogy ki fogja bírni. Tévedett. Ez a film, még engem is lesokkolt néhány helyen, pedig én nem vagyok az a félős típus. Mivel Ashly-t nem igazán akarta lekötni, a véres jelenetek sokasága, így sokszor inkább hozzám beszélt, amiből az lett, hogy egyikünk se tudta megmondani, hogy mi lett a film vége.

  Miután kijöttünk a moziteremből, beültünk enni valamit. Ashly teljesen más, mint az ember elsőre hinné. Pusztán a megjelenése is arra utalhatna, hogy minden rendben van vele és az önbizalmával, de ez nincs így. Félénk és csendes, de ha az ember jobban megismeri, akkor megnyílik és remekül lehet vele társalogni. Az is kiderült számomra, hogy rengeteg dologban különbözünk. Nem csak a kinézetünk, bár az is teljesen más, de ő a korához képest sokkal érettebb gondolkodású mint én. Konkrét elképzelése van a jövőjéről és arról, hogy mivel szeretne foglalkozni, míg én azt se tudom, hogy mi lesz velem gimi után. Nem tudom, hogy mi szeretnék lenni, vagy azt, hogy hol kéne tovább tanulnom, se azt, hogy milyen úton kéne tovább indulnom. Míg én sokkal inkább a jelenben élek, addig ő inkább a jövőjére és annak megvalósítására összpontosít. Furcsa ez, de szinte mindenben szöges ellentétei vagyunk egymásnak, még sincs az, hogy kínos csend alakul ki közöttünk. Szívesen hallgatom őt, ahogy boldogsággal a hangjában beszél arról, hogy miért szeret fotózni.

- És kiket szoktál lencsevégre kapni? - Kérdezem.

- Imádok embereket fényképezni. Az arc mimikája, a testtartás, vagy pusztán egy mosoly, már rengeteg dolgot át tud adni, egy képen keresztül. Ez mindig lenyűgöz.

- Egyszer megmutathatnád nekem a munkáidat.

- Tényleg érdekelne? - Kérdezte félénken, miközben mutató ujjával, apró kis köröket rajzolt az abroszra. Vajon miért ilyen félénk? 

- Persze, szívesen megnézném őket. - Válaszolom, mire Ashly szemei felragyognak.

- Ennek, nagyon örülök. Tudod mostanában nincs sok ember, akit érdekelnének a képeim.

- Hogyhogy?

- A szüleim elfoglalt emberek, sokat dolgoznak, a barátaim...Na igen, mostanában ők se mutatnak érdeklősét ez iránt, na meg persze irántam se. - Ashly szavai ledöbbentettek. Látszott rajta, hogy fájó pontra tapintottam. Ismerem ezt az arckifejezést. Sokszor láttam magamon is, mikor a legrosszabb napjaimon, a tükör előtt állva, azon gondolkoztam, hogy vajon miért én vagyok az, akit büntet a sors. 

- Elmondod mi a baj? - Kérdezek rá, de ő csak a fejét rázza. Szemeiben könnyek gyűlnek és látom rajta, nem sok kell, hogy elsírja magát. - Miért?

- Mert hosszú ideje először beszélgetek valakivel úgy, hogy nem érdekli a múltam.

- Mindenkinek van múltja, de azt el kell felejteni és helyet kell adni a jelennek és a jövőnek.

- De ez nem ilyen egyszerű. - Tudom, hidd el tudom! Ordítja egy belső hang. Jobban, mint azt hinnéd! Gondolataimat nem mondhatom ki hangosan, mert félő, hogy még megijeszteném, vagy elterelné a témát. Segítenem kell neki és segíteni is fogok!

- Aki teljesen feladja a múltért a jelenét, talán a jövőt is elveszíti. - Mondom végül.
- Tévedsz. A múlt emlékeztet.
- De a te esetedben, csak rossz dolgokra.
- Ezzel együtt leszek egész.
- A fájdalommal és a szenvedéssel?
- Igen. Pontosan ez a két érzés az, ami emlékeztet arra, hogy ki vagyok valójában.
- És ki vagy te valójában?
- Miért, te kivagy?
- Csak egy lány. Egy lány akinek élete meseszerű volt, de száznyolcvan fokos fordulatot vett, mikor beleszeretett egy fiúba. Azt mondják a szerelem megvakít. Ez a mondás teljesen igaz. Szóval, ha megkérdezted volna öt hónappal ezelőtt azt, hogy ki is vagyok én, akkor azt felelem, hogy egy átvert, megbántott, megcsalt és elárult lány vagyok, aki félreismerte azokat akiben megbízott. Tudom, hogy fáj a múlt. Mindenkinek fáj és nehéz elengedni, de ha nem teszed felemészt.
- Emily?
- Igen?
- Miért fáj ez ennyire?
- A múlt?
- Nem.
- Akkor mi?
- A szerelem.
- Mert a szerelem csak a mesékben és a filmekben tűnik csodálatosnak. Egyébként meg pont ugyanannyi fájdalmat tud okozni mint boldogságot.
- És mi a megoldás?
- Ne légy szerelmes.
- Ez nem megoldás. - Nevet fel Ashly.
- Elmeséled akkor, hogy mi a baj? - Terelem át a témát, hogy végre kiderítsem mi ez az egész. Ashly nagyot sóhajt, majd belekezd.
- Egyszer volt, hol nem volt...
- Ez most egy mese az óperenciáson túlról?
- Igen én így mesélek. Szóval, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány és annak legjobb fiú barátja. Kiskorúk óta ismerték egymást és feltétel nélkül szerették a másikat. Egy bölcsibe, oviba sőt, még egy iskolába is jártak. Boldogok voltak. Iskola után a fiú, mindig haza kísérte a lányt és a lány mindig kapott egy puszit az arcára a fiútól. Viszont teltek az évek és a fiú más társaságba keveredett. Megváltozott és már nem is törődött annyit a lánnyal. Egy idő után, legjobb barátokból egymást nemismerő idegenek lettek. A fiú már nem köszönt, nem kísérte haza a lányt és már a szülinapját se tartotta számon, pedig ilyenkor mindig együtt ünnepeltek. A lánynak volt egy titka, amit nem osztott meg senkivel, ez pedig az volt, hogy beleszeretett a legjobb barátjába. Így még jobban fájt neki ez az egész. Szenvedett, mert úgy gondolta az élete nélküle nem teljes. Aztán eljött az a bizonyos este. A bál napja. Annak idején a lány és a fiú megbeszélték, hogy az első báljukra együtt mennek, de ez is megváltozott. A fiú elvitte a suli legszebb lányát, a lány pedig egyedül ment. Úgy gondolta bevallja a fiúnak az érzéseit, de arra nem számított, hogy a fiú új barátjai ezt mind végig hallgatják. Kinevették a lányt, csúfolták mert szerelmes lett a legjobb barátjába. A lány összetört, sírva rohant haza. Nem az fájt neki, ami a többiek mondtak, hanem az, hogy a fiú nem tett semmit. Bántották, de nem állt ki mellette és ez volt a legborzasztóbb. Ezek után elkezdték terjesztgetni a lányról, hogy öngyilkos akart lenni. Mindenki eltávolodott tőle és nem maradt senkije. Vége.
- Ez egy szomorú mese. - Jelentem ki.
- Nem lehet mindegyik vidám.

***

A beszélgetés Ashly-vel sokat segített nekem és persze neki is. Valószínűleg régóta nyomhatta már ez az egész a szívét és örülök, hogy én lehettem az akinek kiönthette a lelkét. Most viszont egy másik barátommal kell foglalkoznom, ugyan is Niall megkért, hogy mennyek ki hozzájuk az edzésre. Őszintén? Semmi kedvem, de nem tudok nemet mondani a szöszinek, egyszerűen nem megy. Kezeimet dzsekim zsebeibe mélyesztem. A fiúknak a rossz idő miatt ma benti edzésük lesz. Ezt egyáltalán nem bánom így legalább nem fogok megfagyni. Rutinosan mozgok a suli azon szárnyában, ahol az összes meccset és különféle programokat rendeznek, vagy éppen értekezletet tartanak. Beérve a hatalmas csarnokba egyből kiszúrom a nekem háttal álló szöszit. Mezén virít a Horan név és a tizenhármas szám. Gondolkodás nélkül rohanok oda, majd ugrok a hátára. Először kicsit meginog, de ahogy ráeszmél, hogy én vagyok az, szorosabban tart. Nem akar elengedni és ez bármennyire is fura, boldogsággal tölt el. Nyakánál átkarolom, államat vállára hajtom.

- Hiányoztál ám. - Szólal meg végül. Mondatára akaratlanul is mosoly húzódik a számra.

- Te is nekem. - Mondom, mire felém fordítja buksiját és megvillantja gyönyörű, hófehér fogsorait. Egy ideig engem néz, de utána elfordítja fejét és erősen vizslat valamit. Követem tekintetét és rájövök, hogy mit is néz Niall, vagy is inkább kit.

- Bella. - Mondom, mire Niall a földre szegezi tekintetét. Ráadásul Harryvel van, ami biztos még inkább kikészíti a szöszit.

- Nem értem, miben jobb ő mint én.

- Semmiben. - Rázom meg a fejem.

- Akkor meg?

- Niall, harcolj érte! Ha ennyire szereted, akkor tegyél valamit azért, hogy ő is úgy érezzen ahogyan te. 

- De én... Mindegy hagyjuk.

- Rendben ha így akarod.

- Igen így akarom.

Éreztem, hogy Niall kicsit feszültebb lett, de miután adtam egy puszit az arcára, mintha lenyugodott volna.

- Na mi van Niall? Csak összejöttél Wooddal? - A kérdés hallatán, felment bennem a pumpa. Miért van az, hogy ez a gyerek teljesen kiborít, egyetlen egy mondatával?

- Nem Zayn, nem járunk. - Válaszolta Niall. Hanglejtésén éreztem, hogy már nem először bizonygatja ezt. De vajon miért nem hisz neki? Ennyire félreérthető lenne a kapcsolatunk?

- Meg amúgy sincs semmi közöd hozzá. - Vetem még oda, de lehet nem kellett volna. Mivel még mindig Niall hátán csüngtem, így a vállába fúrtam a fejem, mintha az megvédene a rossztól.

- Mit mondtál? - A kérdés egészen közelről jött. Erőt vettem magamon és felnéztem. Hiba. Egyenesen barna íriszeivel néztem farkasszemet. Volt benne valami furcsa, bár nem tudnám megmondani, hogy mi. Mintha élvezte volna a helyzetet.

- Azt mondtam, hogy semmi közöd hozzá. - Ismételtem meg. Zayn egy ideig csak nézett, majd egy féloldalas mosollyal az arcán visszaült a helyére.

- Sajnálom. - Súgta oda Niall.

- Semmi baj.

- Nem tudom mi van vele, ő nem ilyen. - Velem mindig ilyen! Csak tudnám, hogy miért...

Zayn Malik

Hogy ki is vagyok én valójában? Fogalmam sincs. Talán egy fiú, akinek látszólag tökéletes és fényűző élete van. Kár, hogy ez csak a látszat. Azt mondják, soha ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet, velem még is ezt teszik, de talán jogosan. Egy olyan srácot látnak bennem, akiből csak a rossz árad, de talán ez is jogos. Sok mindent mondhatnak rám. Mondhatják, hogy bunkó vagyok, vagy, hogy érzéketlen, de még azt is elfogadom, hogyha azt mondják velejéig romlott. Van benne igazság, így nem haragudhatok azokra, akik ezt állítják, mert nem csal a szemük. Az emberek hajlamosak felejteni. Elfelejteni milyen is voltál. Ez azért fáj, mert mikor az emberek azt állítják, hogy te mindig is ilyen voltál, az egyben azt is jelent, hogy egyáltalán nem ismernek. Mert én nem mindig voltam ilyen, de tény, hogy ilyen lettem. Volt okom, de ezt már senki se nézi. Az embereknek, már csak ez maradok. Zayn Malik, a fiú akinek a szíve jégből van....

9. Fejezet

Bocsánatot szeretnék kérni, mivel elég rég volt már új rész. Nem akarok mentegetőzni, szóval csak annyit mondanék, hogy nagyon örülök az egyre növekedő olvasóim számának. Hálás vagyok érte :)
Ez a rész kicsit más mint az eddigiek, de remélem azért elnyeri a tetszéseteket. 
Jó olvasást! :)

Tesó Nap.

Nagyot nyújtózkodva kelek ki ágyamból, ügyelve arra, hogy Niall fel ne ébredjen. Megérdemli a pihenést, így hagyom hagy aludja ki magát. Halk léptekkel távozom szobámból és utam egyenesen az öcsémhez vezet. Csendben nyitom ki kis rejtekhelyének ajtaját és mosolyogva nyugtázom, hogy még mindig alszik. A mai napot szeretném vele tölteni, úgy érzem mostanában elhanyagoltam és biztos vagyok benne, hogy lenn mit mesélnünk egymásnak. Leültem ágya szélére és boldogan figyeltem, öcsém egyenletes lélegzését. Volt olyan időszak mikor minden egyes kis lélegzetvételét számon követtem, mert féltem, hogy elveszítem. Tizenhárom éves voltam, mikor Chris autóbalesetet szenvedett, az egyik barátjával és annak szüleivel. Kosárlabda edzésről jöttek hazafele, mikor beléjük ment egy másik autó. Chris barátja egyből életét vesztette, de a srác szülei és ő túlélték a dolgot. Az öcsém élet és halál közt lebegett és ez a tudat a mai napig megrémít. Emlékszem mikor beértünk apuékkal a kórházba, mindenki sírt körülöttem. Az orvosok nem mondtak semmit és mindenki tiszta ideg volt. Tizenhárom évesen, nem a legfelemelőbb dolog azt látni, hogy körülötted szépen lassan minden összeomlik. Sose hittem a csodákban és soha nem voltam hívő, de aznap mégis Istenhez fordultam segítségért. Kértem, könyörögtem neki, hogy ne vegye el az öcsémet és, hogy mentse meg az életét. Bután hangzik, de akkor úgy éreztem, hogy meghallotta szavaimat, mert mikor az orvosok kijöttek a műtőből, azt közölték, hogy az öcsém túlélte a műtétet. Bár az állapota, még nem volt stabil, de mindenkiből a megkönnyebbülést váltotta ki ez a mondat. A szüleim nevettek és ölelkeztek, egyedül én voltam az aki sírt. Sírtam, mert tudtam, nehezen fogja feldolgozni, hogy a legjobb barátja meghalt. Sírtam, mert megkönnyebbültem és mert még mindig nagyon aggódtam. Sírtam, mert belegondoltam, milyen lenne az életem nélküle és azért is sírtam, mert tudtam tartozok eggyel istennek. Visszaadta az öcsémet és ezért életem végéig hálás leszek neki...

- Bármire is készülsz, felejtsd el! - Halottam meg Chris, álmos és mély hangját. Halkan felnevettem.

- Kicsi a rakás! - Kiabáltam, majd ráugrottam, mire öcsém csak fájdalmasan felnyögött.

- Jól van, ha így játszunk.. - Chris hamar fordított helyzetünkön, csípőmre ült, majd csikizni kezdett. Ez az egyik gyenge pontom, mert rettentően csikis vagyok. Nagyon nevettem, próbáltam kiszabadulni, de nem ment. Végül röhögve dőltünk az ágyra.

- Mit szólnál hozzá ha ma tartanánk egy tesó napot? Csak mi ketten. Töltünk le filmeket, szerzünk sütit és beszélgetünk. Benne lennél? - Chris elmosolyodott. 

- Még szép. - Válaszolta és nyomott egy puszit az arcomra, majd felült. Így tettem én is. - Mondd mikor szoksz már le arról, hogy elcsórod a felsőimet? - Kérdezte nevetve, mivel most is az ő superman-es fölsője van rajtam.

- Soha! - Nyújtottam ki rá a nyelvemet és Chris is ugyan így tett. - Gyerekes vagy. - Nevettem fel.

- Én? - Mutat magár hitetlenkedve. - Rossz hatással vagy rám, ez azért van.

***

 Palacsintát sütök, hisz azt mindenki szereti. Niall még alszik, az öcsém pedig fent készülődik, de ahogy ismerem hamarosan úgy is lejön, mert imádja a hasát. Sejtésem be is igazolódik, mivel egy hangos trappolás után, nyílik a konyha ajtó és Chris lép be rajta. Nagy mosollyal az arcán foglal helyet az asztalnál és mint egy kisgyerek az oviban, úgy várja a reggelit.
- Mivel kéred? - Kérdezem.
- Juharsziruppal és tejszínhabbal. - Vigyorodik el. Gyorsan megcsinálom neki és pár perc múlva, már tömhette is a hasát. Elkészítettem magamnak is és én is helyet foglaltam az asztalnál az öcsémmel szemben.
- Amúgy.. - Kezd el beszélni Chris teli szájjal. - Mióta vagytok ti ilyen jóban a szőkével? - Kérdése nem lepett meg. Mivel az egyik kapcsolatomnak eléggé rossz vége lett, Chris fokozottan figyel arra, hogy kivel vagyok együtt. Bár Niall csak a barátom, de megértem, hogy aggódik értem, hisz szemtanúja volt annak, hogy milyen rosszul bánt velem Anthony. Csak egy év van köztem és az öcsém közt, ezért van az, hogy pontosan megértette akkoriban, hogy min megyek keresztül. Rengeteget segített nekem, de sosem bocsájtom meg magamnak azt az éjszakát, mikor miattam bunyóba keveredett.


8 Hónappal ezelőtt

- Miért csinálod ezt? Hagyj békén! - Kiabáltam. Nincs itthon senki, így hála istennek nem hallhatják, hogy veszekszünk.
- Ne ordibálj velem! - Szólt rám türelmetlenül.
- Miért ne? Te is mindig ezt csinálod! Nem érted meg, hogy fájdalmat okozol minden szavaddal?
- Végig hallgatnál?
- Már végig hallgattalak, nem is egyszer. Mindig végighallgatlak! Mondd, hogy tehetted ezt? Megcsaltál!
- Nem úgy volt, ahogy hiszed! - Csattant fel. Elegem van. Belőle és az állítólagos barátaimból. Elegem van az életből. Hazudtak. Egész végig hazudtak..
- De pontosan úgy volt! Lefeküdtél a legjobb barátnőmmel, bár ezek után, nekem nincs barátnőm se barátom. Menj el! Hallod? Takarodj!
- Nem beszélj így velem! - Ordítja el magát, majd nekem ront. Testem hangos puffanással jelzi, hogy a falnak ütközött. Kezemet szorítja és hiába próbálok kiszabadulni szorításából, nem megy.
- Engedj el te barom! Ez fáj! - Szemeibe könnyek gyűlnek. Nem tudom megállni, hogy ne sírjak. Minden olyan szép volt, talán túl szép. Hisz én szerettem őt teljes szívemből. Akkor meg miért romlik el minden? Miért utálnak ennyire az égiek? Miért nem hagyják, hogy boldog legyek? 
- Emily?! - Halottam meg egy ismerős hangot. Fejemet oldalra fordítva öcsém aggódó, de dühös tekintetével találkoztam. - Engedd el te mocsadék! - Üvöltötte, majd leszedte rólam és azzal a lendülettel behúzott egyet Anthony-nak. Én zokogva a földre rogytam, mint egy tehetetlen rongybaba. Könnyeim égették arcomat, a fejem lüktetett és a kezem is sajgott, de legjobban a szívem fájt. Szerelem. Boldogság. Törődés. Kedvesség és bizalom. Minden ilyen érzés elmúlt és a helyét átvette a fájdalom és a szenvedés. Próbáltam feltápászkodni, de nem ment, semmi nem ment, csak sírni tudtam és reszketni. A valóságba csak akkor csöppentem vissza mikor megpillantottam öcsém fekvő testét, amit ütnek. Az erő hirtelen visszaszáll testembe. Olyan gyorsan pattantam fel, hogy az már lehetetlen. 
- Hagyd! Hagyd őt békén! - Próbáltam leszedni Anthony-t az öcsémről, de nem sok sikerrel. Hatalmasat lökve rajtam távolított el magától. Ekkor azonban Chris kitudott szabadulni. Belerúgott egyet Anthonyba, majd mikor az feltápászkodott még be is húzott neki egyet.
- Hord el magad, te seggfej! - Kiabált rá az öcsém. - És vissza ne merj jönni, mert esküszöm, hogy olyat teszek amit nem kéne. Takarodj! - Öcsém elérte a kívánt hatást. Az ember akiért bármit megtettem volna, most jó pár monoklival sétált ki a házamból és evvel együtt az életemből is. Egy ideig csak néztem a semmibe, próbáltam felfogni a dolgokat. Megkönnyebbültem. 
- Öcsikém.. - Ültem le Chris mellé a földre. Szegénykém, az arccsontját tapogatta, mire fájdalmasan felszisszent.
- Jobb erőben vagyok, mint hittem. - Nevetett fel Chris, de én nem tudtam ennek örülni. Sírva öleltem át és szorítottam magamhoz. - Jól van. Most már, nem lesz semmi baj. - Nyugtatgatott. - Soha többé nem kell elviselned ez a szemétládát.
- Köszönöm. - Suttogtam halkan. - Te vagy a legjobb öcsi a világon.
- Te pedig a legproblémásabb nővér. - Halványan elmosolyodtam. - Szeretlek.
- Én is téged.


 Jelen

Fejemet megrázva térítettem vissza magam a jelenbe.
- Niall csak a barátom. Nem kell aggódnod, ő nem olyan.
- Rendben. Ha te bízol benne, akkor én is. 
- Köszönöm.
A reggeli után felosztottuk a feladatokat. Chris elment a boltba, hogy vegyen sütiket és üdítőt. Addig én elkezdtem letölteni pár fimet, köztük egy olyat amit mindig is meg akartam nézni, ez pedig a Fogadom című film. Már sokszor elhatároztam, hogy megnézem, de valahogy sose jutottam el addig. Feladataim közt viszont az is szerepelt, hogy felkeltsem a szöszit. Fájó szívvel ugyan, de rávettem magam a dologra. Nem szeretek fáradt embereket felkelteni, de most muszáj. Egyrészt a tesó nap miatt, másrészt mert már majdnem egy óra, de Niall még mindig alszik és nem evett, nem ivott és még a szüleit sem hívta fel, hogy tájékoztassa őket arról, hogy hol van. Csendben nyitok be szobámba, egy tálca frissensült palacsintával. A tálcát lerakom az éjjeliszekrényre, én pedig leguggolok az ágyam széléhez. Mosolyogva figyelem Niall-t. Szőke haja kócosan mered különböző irányokba. Angyali pofija, olyan mint egy ártatlan hét évesé, aki az előző éjjel sokáig fent volt, hogy megnézze kedvenc meséjét. Óvatosan nyitja ki szemeit, gondolom a finom illatok felébresztették. Gyönyörű kék szemei, álmosan fürkésznek, de végül egy csodálatos mosollyal az arcán, csak annyit kérdez.

- Most meghaltam és a mennybe kerültem? Csak mert legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy nap, egy gyönyörű lány, reggelivel vár kelés után. - Mosolyogva nézek a szöszire. Most is felvetem azt a kérdést amit Louis-nál. Vajon miért nem dobogtatja meg a szívem, ez a fiú? Niall, helyes, vicces, kedves és törődik velem. Sokkal egyszerűbb lenne minden ha tudnám őt szerelemből szeretni. De ez nem ilyen egyszerű. Bár az lenne.

***

- Na és mit nézzünk meg először? - Kérdezi Chris.
- Másnaposok három?
- Az én nővérem. - Bólogat büszkén az öcsém. - Semmi romantika.
- Ne hidd, hogy megúszod. - Mosolyogtam rá ördögien.
- Fogadom? - Fintorodott el az öcsém.
- Bizony. Ígérgeted már egy ideje, hogy megnézzük és itt a remek alkalom.
- Rendben. - Egyezik bele.

Ez a film valami elképesztő. A Másnaposok első két részét is imádtam, de ez fergeteges. Az öcsémmel rengeteget nevetünk és sokszor muszáj leállítanunk a filmet, mert nem bírjuk normálisan végignézni. Mikor vége lett, beraktunk egy másikat, de az annyira nem kötött le minket, így sokkal viccesebbnek tűnt, hogy egymást dobáljuk pattogatott kukoricával. Végül ebbe is belefáradtunk, így én Chris vállára hajtottam a fejemet és úgy néztem tovább a filmet.
- És amúgy, mi van veled? Mostanában nem is mondasz nekem semmit. - Öcsém állítása igaz. Mióta Londonba költöztünk, kicsit eltávolodtunk egymástól. Neki is lettek új barátai és nekem is.
- Ez fordítva is igaz. - Jegyzem meg.
- Tudom. De mi lenne ha pótolnánk. Mesélj. Mostanában megváltoztál.
- Tudom. - Sóhajtottam nagyot. - Én is észrevettem, hogy pár hónap alatt mennyit változtam.
- De jó irányba. Öt hónappal ezelőtt még a szobádból sem akartál kijönni.
- Volt re okom. - Mondtam halkan.
- Tudom.
- De tudod, úgy érzem belül is gyökeresen megváltoztam. Nyugodtabb és türelmesebb lettem, na meg érzékenyebb. - Horkantam fel, mivel újból eszembe jutott, ahogy Zayn sértő és mogorva módon hozzám vágja szavait. Még sírtam is miatta. Szánalmas.
Öcsém értetlen arccal figyelt engem.
- Szerintem itt az ideje, hogy elmond, hogy mi folyik itt. - Chris határozott volt és innen tudtam, nincs visszaút, el kell neki mondanom mindent.
- Oké. Tudod mikor ide jöttünk Londonba nem tetszett az itteni élet, de aztán találkoztam a szöszivel és minden jobb lett. Elfelejtette velem, azt, hogy én igazából egy átvert és kihasznált lány vagyok és ezért rettentő hálás vagyok neki. Ezért nem szeretem, hogyha piszkálod, mert miatta lettem jobban.
- Szereted őt? - Kérdez rá az öcsém.
- Igen, de nem szerelemből. Bár úgy szeretném, de nem megy. Pedig egyszerűbb lenne minden. - Sóhajtottam nagyot.
- Mondd tovább. - Sejtettem, hogy veszi a lapot és tudja, hogy van még valami.
- Aztán volt az a buli, amelyikben te is ott voltál. - Öcsém bólogatva adta tudtomra, tudja miről van szó. - Na ott megismerkedtem egy fiúval Louis-val. Abban a buliban még nem, de egy másikban lefeküdtem vele és...
- Terhes vagy? - Haboztam a válasszal. - Terhes vagy? Ez a Louis az apa? Vagy nem tudod? Nem is vagy terhes igaz? Csak húzod az agyam igaz? - Már nem bírtam tovább, hangos nevetésbe törtem ki. Na igen ez vicces volt. - Nem csináld, már majdnem szívrohamot kaptam!
- Nem vagyok terhes te bolond. - Nevettem tovább.
- Akkor mi a baj? - Hirtelen komorultam el.
- Az, hogy nem érzek iránta semmit. - Válaszoltam.
- Az gáz. És ő? Érez valamit? Ez a baj? - Bár ez lenne. Gondolom magamba.
- Nem, nem ez.
- Akkor?
- Mondd miért nem tudok olyan fiúkat szeretni akik megérdemelnék azt, hogy szeressem őket?
- Nem tudom. - Öcsém teste hirtelen megfeszült, gondolom neki is előjött néhány rossz emlék. - Neked mindig olyan fiúid voltak, akiket meg kellett verni. - Jogos amit mond és tudom, hogy nem kérdőjelezhetem meg a szavát. - De ugye most nem arra akarsz kilyukadni, hogy beleszerettél valamelyik bunkóba?
- Nem, csak...Nem tudom. Bár tudnám, de nem tudom.
- Ki az? - Kérdezte meg öcsém, mire én hirtelen válaszolni is tudtam. Na igen ki is az?
- Egy fiú. - Mondom végül, az igazságot nagy mértékben fedő állításomat.
- Reméltem is, hogy nem lány, bár azzal se lenne semmi gond. - Nevet fel kicsit az öcsém.
- Jól van Chris, vegyük úgy, hogy ez meg se hallottam. Inkább mesélj most te. - A vak is láthatta, hogy terelni próbáltam a témát. Ez valószínűleg Chris is észrevette, mert csak mosolyogva megrázta a fejét, majd belekezdett mondandójába.
- Van egy lány. Emily, szerinted lehetséges, hogy szerelmes lettem? - Öcsém mondatára lefagytam. Szerelmes lenne és én észre se vettem?
- Mondd el mit érzel, akkor talán tudok segíteni.
- Ha meglátom mosolygok. Ha a közelében vagyok, csak rá tudok figyelni. Minden mozdulatát követem, de persze nem megszállottan. Ha hozzám szól adom a lazát. Nem szeretem ha más fiú hozzá ér és kivagyok ha mégis. Ha megkérdezi, hogy vagyok, csak annyit mondok, jól köszi, de szívem szerint sokkal többet mondanék. Nem érzek ellenállhatatlan vágyat iránta, de mégis lenyűgöz a kedves természete és a kisugárzása. Szerelmes lennék?
- Na látod, drága öcsikém az bizony meglehet.

Miután kibeszéltük magunkat úgy döntöttünk, hogy elmegyünk aludni. Egyáltalán nem éreztem sok időnek még is hajnali kettőkor tértem nyugovóra. Nem bántam. Öcsémmel való beszélgetés, sok szempontból segített nekem. De egy valami még mindig nem hagy nyugodni. Fogadom. Na igen, ezt a fimet most se sikerült megnézni...

8. Fejezet

Furcsa érzések..

- Elképesztő vagy! Egyszerűen zseniális.

-  Jól van Niall, azért ne ess túlzásokba.

- Nem esek, ez tényleg nagyon finom! Köszönöm. - Mondta, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára.

Mivel nem bírtam volna nézni, ahogy a szöszi jóízűen eszik, míg a többiek éheznek, mindenkinek csináltam szendvicseket. Sok fér beléjük azt meg kell hagyni, de nagyon örültek neki, így megérte a hajnali szendvics csinálás. Mivel Niall megígérte, hogy edzés után haza kisír, leültem a pálya szélére és figyeltem a fiúkat.

- Payne, Devine, Sevani, Andrew és Horan vége a pihenőnek! - Kiabált az edző Mr. Altman. A fiúk szélsebesen pattantak fel és szaladtak ki a pályára. Altman edző egy ötvenes éveiben járó, alacsony, köpcös ember, de a látszat ellenére, legalábbis Niall szerint, nagyon jó szíve van, csak meg kell ismerni. Mondjuk az kétségtelen, hogy mióta ő vezeti a csapatunkat sokkal jobban teljesítünk.
A pálya szélén ülve rá kellett jönnöm, hogy hidegebb van mint hittem.  A fiúk mozognak és így nem fáznak, viszont én szinte megfagyok. Körülnézek és tekintetem megakad egy ismerős arcon. Mosolyogva figyelem őt. Fáradtan ül le a kispadra, előveszi kulacsát, majd nagyokat kortyol vizéből. Nagyon fáradt lehet. Vajon mióta edzhetnek? Gondolataimból, két integető, de inkább hadonászó kéz zökkent ki. Úgy tűnik nem csak én fedeztem fel Louist, hanem ő is engem. Odasétáltam hozzá, majd leültem a padra, fejemet pedig Louis vállán pihentettem.
- Kicsit izzadt vagyok. - Nevet fel Louis.
- Én meg fáradt.
- Annyira, hogy neked jó az én izzadt testem. - Inkább kijelentés volt ez, mint kérdés. Hangján halottam, hogy mosolyog, amitől nekem is jobb kedvem lett és még fázni is elfelejtettem.
- Igen, tökéletesen megfelel. - Válaszolok.
- Örülök, hogy itt vagy. - Szívemet melegség töltötte el, mondata hallatán. Őszinte volt és ez sokat jelentett.
Míg én Louis vállán pihentettem buksimat, ő is rám hajtotta az övét. Mennyire fura ez az egész! Louis Tomlinson, a suli focicsapatának kapitány, ilyen közel van hozzám, még se érzek semmit. Lefeküdtem vele és nem bánom, de kicsit fura, hogy ezek után sem kezd el hevesen kalapálni a szívem ha meglátom. A normális reakció ez lenne, nem? Vagy tévednék? Velem van a baj, vagy csak túl pörgőm ezt az egészet? Louis helyes, kedves, vicces és egy igazi úriember, még sem dobogtatja meg a szíven. Ez az én egyik nagy hibám... Soha nem olyan fiúkba szeretek bele, akikbe kéne.
Szemeim eddig csukva voltak, de most kinyitottam. Kicsit meglepődtem mikor az első ember akit megláttam, nem más volt mint a velem szemben helyet foglaló Zayn. Fáradtnak tűnik, haja szanaszét áll. Vicces látvány, de inkább visszafojtom a nevetést, nem akarok vitatkozni vele, főleg a múltkori után nem. Csak egy pillanatra találkozik tekintetünk, de tisztán leolvasom róla, nem örül az itt létemnek.
- Basszus ez nagyon fárasztó volt. - Halottam meg egy ismerős hangot, melyre elsőre nagyot dobban szívem, majd visszaállt a normális tempójába. Figyeltem, ahogy a padhoz sétál előveszi üdítőjét, majd leül Zayn mellé. Egy pár másodpercig, még liheg, de nagy levegőt vesz és szabályozza légzését. Valószínüleg ekkor vehetett észre, mert először meglepetten nézett rám, majd nagy vigyorral az arcán üdvözölt.
- Szia Wood! Mi szél hozott erre? - Kérdezte, majd szájához emelte ásványvizes flakonját és inni kezdett, de eközben végig engem nézett.
- Neked is szia Styles! - Köszöntem vissza. - Mondd csak nem vagy éhes? Hoztam nektek szendvicseket. - Próbálok kedves lenni hozzá, végül is Niall barátja és nem kéne megutáltatnom velem magam, bőven elég ha Zayn betölti ezt a szerepet.
- Na gyerekek, azt hiszem kaja idő van! - Csapja össze tenyereit Harry, majd miután  odaadtam neki a szendvicset, mohón falni kezdte. Szinte még fel se fogtam, hogy eszik, de már a következőt kérte. Örültem, hogy ízlik neki, és szívesen adtam még.
- Zayn? - Kérdeztem, majd mikor méltóztatott rám nézni, felé nyújtottam egy szendvicset, amit vonakodva ugyan, de elfogadott.
- Kösz! - Csak aprót bólintottam és fejemet visszahelyeztem Louis vállára, aki épp a telefonját nyomogatta. Képeket nézegetett. Ismerősök voltak azok a lányok, szinte ugyan olyanok mint Louis.
- Ők a testvéreid? - Kérdezem vigyorogva. Soha nem mutatott még képeket a családjáról, belegondolva ez fura.
- Igen. Ők a húgaim. - Válaszolta. - Értük csinálom ezt az egészet, hogy büszkék legyenek rám és, hogy egy nap elmondhassák a bátyjuk világhírű focista. Ezért élek.
- Nagyon szerencsések, hogy ilyen bátyjuk van. - Louis, csak féloldalas mosolyra húzta száját, majd közelebb vont magához és megszorongatott, belőlem meg kitört a nevetés.
- Engedj el, mert megfulladok. Hallod? Nem ér, sokkal nagyobb vagy!
- És erősebb, gyorsabb, eszesebb.
- Na meg szerényebb.. - Forgattam meg a szemem, de a mosolygást nem tudtam abbahagyni.
- Na igen, még az is. - Kacsintott, mire én játékosan a vállába bokszoltam.
- Tomlinson, Malik, Ryan és Jordi, pályára! - Üvöltött Altman. Louis még összeborzolta a hajam, majd ő is odafutott az edzőhöz.

Előhalásztam a telefonom és megnéztem, hogy mennyi az idő. Na igen Niall nem hazudott, mikor azt, mondta ez sokáig eltarthat. Már majdnem hajnali három van, de a fúk még mindig nyomják. Én kezdek elfáradni, így úgy döntök lefekszek egy kicsit a padra. Próbálok pihenni, de egyrészt egy pad nem a legkényelmesebb mód és hely erre, másrészt érzem, hogy valaki engem figyel. Szinte lyukat éget a bőrömbe és ösztönből pattannak ki szemeim. Furcsán nézek a felém tornyosuló alakra. Szemeiben megcsillan valami, amit próbálok nem észrevenni, de nehezen leplezem zavarom, amit észre is vesz. Lélegzet visszafojtva figyelem mozdulatait. Először is megkerül, nem merek utána nézni, de hallom a nyikorgást és ebből arra következtetek, hogy közelebb tolta a másik padot. Nagyot sóhajt és ha ösztöneim nem csalnak, akkor bizony ő is lefeküdt a padra. Kicsit összeszedem magam és már magabiztosabban fordulok felé, de még így is elbizonytalanodok, mikor meglátom zölden csillogó íriszeit.

- Remélem nem gond. Kicsit én is elfáradtam és gondoltam pihenhetnénk együtt. - Nagyot sóhajtok, majd tekintetem az égre szegezem. Nem gond, hogy itt van, de akkor is furcsán érzem magam. Először is miatta, másodszor pedig Niall miatt és Bella miatt. Elvileg Harry, Bella barátja, de Niall szerelmes Bellába, Bella pedig a göndörbe. Furcsa egy helyzet és idegesítő is egyben. Vajon Harry szereti Bellát? Ahogy hallottam nem szereti, már mint szerelemből biztos nem. Akkor vajon mit érez? Mit érez, mikor egy szerelmes lány szívével játszik? Bella se ártatlan, hisz hagyja magát átverni és nem veszi észre, hogy van aki sokkal jobban szereti. Ilyenkor szívesen bevernék egyet a fürtösnek, de Niall miatt nem teszem, majd ő elintézi, úgy ahogy akarja. Gondolataim sokaságából és a a temérdek megválaszolatlan kérdésből, két kar mellettem és egy veszélyesen közeli arc előttem, zökkent ki. Harry, csak pár centire van az arcomtól és a helyzet szinte sokkol. Számat szólásra nyitom, de egy hang se jön ki a torkomon. Mi a franc? 
- Harry.. - Dadogom bizonytalanul.
- Hümm?
- Szállj le rólam! - Mondatom, most határozottan csengett, de Harry nem tágított, csak továbbra is mereven engem bámult. - Nem hallod? - Próbálom ellökni magamtól és felülni, de visszanyom és a fülembe suttogja a következő mondatot.
- Csak, azt ne mond, hogy nem élvezed. - Hangjából kivettem, hogy mosolyog és nem sokkal később puha ajkakat éreztem a nyakamon. Ez a kis puszi nem tartott sokáig, de a szívem szinte kiugrott a helyéről. Pár másodpercig magával ragadott a kábulat és az a furcsa érzés, amit kiváltott belőlem ez az egész, de utána visszatértem a valóságba. Erőt véve magamon toltam el a göndört. Meglepődve figyelt engem és meglendülő kezemet, ami az arcán csattant. A tenyerem szinte égett az ütés miatt és a fürtösnek is fájhatott, mert az arcát fogta.
- Ezt. Soha. Többé! - Tagoltam dühösen a mondandómat. - Én nem vagyok Bella Harry! Én nem ugrálok úgy ahogy te fütyülsz és jobb ha nem próbálkozol többet ezzel, mert nem állok jót magamért! - Harry viszont csak mosolygott tovább.
- Tudom, hogy nem vagy olyan. - Szólalt meg. Meglepődtem. Akkor ez meg mi a rák volt?
- Tudod? - Kérdeztem.
- Ja. - Nevetett fel. Tényleg most már komolyan nem értem. - Tudod, ha más lánnyal, csak annyit csinálok, mint most veled, akkor már ott tartanánk, ahol veled már ezerszer tartottam gondolatban. - Kijelentésére kihagyott a szívem egy ütemet. Ponosan tudtam mire gondol. Sejtettem, abból ahogy rám nézett, de ez győzött meg igazán.
- Barátnőd van!
- Nem a barátnőm.
- Bunkó vagy!
- Mondták már.
- Abba hagynád?
- Még is mit? - Kérdezte és közelebb hajolt.
- Ezt az egészet.
- Szeretnéd?
- Igen! Igen, szeretném! - Kezdtem kiborulni, de nagyon.
- Rendben. Abbahagyom. - Mondta, majd eltávolodott tőlem.
- Köszönöm. - Mondtam halkan.
- Furcsa vagy. - Jelentette ki Harry.
- Én vagyok a furcsa? - Harry bólogatva jelezte, bizony én. - Még is miért? - Már épp válaszolt volna, mikor Altman elordította magát.
- Styles pályára!
- Na nekem mennem kell, majd még beszélünk. - Beszarás ez a gyerek. Rám hajt, elmondja, hogy én más vagyok, de még is furcsa. Ki érti ezt? Ki? Senki. Vagy ha még is valaki, akkor az rendkívül okos ember lehet. 
Mély levegőt veszek, majd kifújom. Ez megnyugtat egy cseppet. Próbálom elterelni a gondolataimat, így inkább a telefonomon kezdek el játszani.

***

- Ajj a fenébe már! - Duzzogok mikor elvesztettem a játékot. Eddig egészen jól elvoltam, de kezdek nagyon fázni. Fogaim egymáshoz koccannak és lábaim dobolásba kezdenek. Csak végezne már Niall. Ha ez így megy, ide fagyok.

- Na mi van Wood, csak nem fázol? - Halottam Zayn nevetését.

- Vicces vagy Malik, nagyon vicces. - Mondtam, majd lehajtottam a fejem és a cipőm orrát kezdtem el nézni, viszont egy kis idő után újra felemelem és meglepetten tapasztalom, hogy Zayn velem egy szinten van. Leguggolt. Közelsége összezavar, utoljára akkor láttam ilyen közelről, mikor először találkoztam vele a bulin. Most is eltűnődök azon, hogy Zayn vajon miért utál ennyire. Barna szemei fáradtan néznek vissza rám, de teljesen elbűvöl tekintete. Csak tudnám miért? Hisz egy tapló! 

- Itt a pulcsim vedd fel, ezt. - Nyújtja felém, de nemlegesen megrázom a fejem, mire közelebb hajol és a fülembe súgja. - Na jól figyelj mert csak egyszer mondom. Vedd fel a pulcsimat és próbálj meg, nem megfagyni. Tudom, hogy nem vagyok a szíved csücske, de ez az érzés kölcsönös. Szóval vedd fel a pulóvert, mert ez nem kérés volt, hanem parancs. Vagy aminek veszed, nekem tök mindegy, csak vedd fel. Kérlek... - Mondandója végére, mintha megenyhült volna. Mivel tényleg nagyon fáztam egy bólintással jeleztem, hogy beleegyezek a dologba. - Helyes. - Mondta, majd továbbállt. Magamra rángattam a sötétszürke pulcsit ami hatalmas volt rám, de szinte azonnal felmelegített. Visszaültem a helyemre és tovább figyeltem a fiúkat. Zayn pulóverének illata viszont megcsapta az orrom. Nem erre számítottam. Az illat amihez hasonlítani tudnám az a cseresznye és a cigi különös egyvelege. Furcsa, de tetszik. Megrázom a fejem, próbálok nem elkalandozni. 

Tekintetem összefonódik Zayné-vel, aki egy féloldalas mosollyal az arcán nyugtázza, hogy felvettem a pulcsiját. Az a féloldalas mosoly... Emily! Szóltam rá magamra. Nem szabad közel engednem magamhoz egy ilyen fiút, még egyszer nem eshetek bele ebbe a hibába!! Nem történhet meg..

***

- Jézusom Niall. - Tartottam meg szőke barátomat, aki a fáradságtól szó szerint összeesett. - Gyere be, aludj nálam. Felhívod anyukádékat vagy hagysz nekik üzenetet, hogy itt alszol. Én így nem engedlek haza! Alig állsz a lábadon. - Niall csak halványan rám mosolygott és eltátogott egy köszönöm-öt.

- Szerinted ez nem fura? - Kérdezte Niall.

- Mi is?

- Az, hogy egy ágyban alszunk.

- Én mondtam, hogy aludhatsz a vendégszobában.

- Na, azt már nem! Az a szoba ijesztő, inkább itt alszok veled, mint ott egyedül.

- Te bolond vagy. - Nevettem fel.

- Meglehet. - Sóhajtott Niall. - Na gyere picúr, aludjunk! - Mondta a szöszi, majd közelebb húzott magához, arcát nyakamba fúrta és szorosan fogott. Elsőre különös lehet ez a dolog, de pontosan tudom, hogy Niall szíve másért dobog és én is csak barátként tekintek rá.

- Jó éjt picúr.

- Jó éjt, szőkeség.

- Szeretlek picúr.

- Én is téged. - Mondtam és nem sokkal később már mindketten az igazak álmát aludtuk.

7. Fejezet

Egy új barát és egy korai kelés!

A mai nap nem a legizgalmasabb. Az iskolapadban ülve, csak nézek ki a fejemből és fel se fogom amit a tanár mond. Arra se mernék megesküdni, hogy történelem óránk van. Ráadásul ma még Niall sincs a suliban, mivel az edző kiérte a fiúkat a mai napra. Nemsokára fontos meccsük lesz, ezért minden nap keményen edzenek. Unatkozok. Hisz mindenki tudja, hogy olyankor a legunalmasabbak az órák, mikor senki sem ül melletted, aki legalább egy kicsit szórakoztatna. Csak ülök és gondolkodok. Semmi konkrét dolgon, csak ami épp eszembe jut. Régi emlékek tőrnek elő, némelyik megmosolyogtat, némelyik pedig visszataszít a kőkemény valóságba és rájövök mennyire megváltozott az életem alig pár hónap alatt...

Nagyon unatkozom. Nézek ki az ablakon és abban reménykedek, hogy betoppan értem Superman és megment az unalomtól. Bár ez lehetetlen még is beleélem magam, ebbe az elképzelhetetlen történetbe. Az én hősöm. Bárcsak, tényleg tekinthetnék, így valakire...

***

Végre kicsengettek. Hatalmas meg könnyebülés, mert már nem bírtam a padban ülve. Igaz még van két órám, de ha a fizikát és a kémiát túléltem akkor ez a két angol fakultáció nem jelenthet nagy problémát. Mivel unom a benti levegőt, kicsit kimegyek az udvarra. A kardigánomat felveszem, hisz mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez nem San Diego és itt nincs harminc fok árnyékban. Kicsit azért hiányzik a régi otthonom. A szomszédok, régi ismerősök és a kedves öreg nénik a pékségben, akik mindig megkínáltak minket valami finomsággal, mind egytől egyig hiányoznak. A régi házunk is honvágyat kelt bennem, hisz ott éltem le életem nagy részét. Sok szép emlék köt oda, de körülbelül ugyanennyi rossz is.

Múlt

- Te megbolondultál? Engedj el! Hallod? Eressz már el! - Ordítottam, ahogy csak tudtam, de őt ez kicsit sem érdekelte. Kicsit sem érdekelte, hogy amit tesz velem, az fájdalmat okoz.

- Dehogy engedlek, szépségem. Te hozzám tartozol! - Nekilökött a falnak. Erőszakos volt és hiába tudja, hogy én ezt nem kedvelem, nem áll le.

- Kérlek... - Könyörögtem neki. - Ne csináld ezt, te nem ilyen vagy!

- És ha azt mondanám ilyen vagyok, akkor mit szólsz? Mit szólsz ahhoz ha azt mondanám ilyen vagyok és nem tudok megváltozni és mindig ilyen erőszakos, önző és nemtörődöm faszfej leszek, mint amilyen most vagyok? - Hangjában fájdalom csengett. Szemeibe könnyek gyűltek.

- Én segítek neked. - Arcát kezeim közé fogtam. Mélyen a szemébe néztem és pillantásommal próbáltam meggyőzni, megnyugtatni. Megsajnáltam, ezt kár lenne tagadni. Pontosan tudom, hogy mi miatt ilyen, és nem hagyom, hogy ezzel egyedül küzdjön meg.

- Ígéred, hogy segítesz?

- Ígérem. Esküszöm.

- Annyira jó, hogy vagy nekem, meg sem érdemellek. - Magához húzott, arcát nyakamba temette és zokogott, de olyan keservesen, hogy abba az ember szíve belefájdul. Már nem vagyok szerelmes belé. A viselkedése kiirtotta belőlem ezt az érzést. Annyi fájdalmat okozott már nekem, hogy megszámolni se tudnám. Olyan dolgokat tett amiket épeszű ember nem bocsájtana meg, de mint embert szeretem, sok dolgon mentünk keresztül együtt és ez összeköt minket. Segítek neki. De ez annyira fáj. Hová tűnt az az ember akibe beleszerettem. Hová?

Jelen

Hatalmasat sóhajtottam. Az emlékek felidézése jobban fájt, mint azt gondoltam volna. Próbálom elterelni a figyelmemet, így az iskola udvarát és a kinn lévő embereket kezdem el tanulmányozni. Annak ellenére, hogy nem a legjobb az idő, sokan kint vannak. Nevetnek, esznek, játszanak, néhányan házit csinálnak és vannak olyanok is akik csak ülnek, zenét hallgatnak és pihennek. Az embereket nézve automatikusan elkezdek gondolkodni azon, hogy vajon nekik milyen életül lehet. Hisz sokszor a legszebb mosoly rejti a legmélyebb titkokat. A legszebb szemek sírtak a legtöbbet és a legszerelmesebb szív érezte a legtöbb fájdalmat. Egyáltalán nem biztos, hogy aki boldognak látszik az az is. Az emberekkel annyi rossz dolog történhet. Családtag vagy barát elvesztése, egy szerelem vége, betegség. Ezek borzasztó dolgok, de szerintem a legszörnyűbb ha az ember magányos. Magányosan élni és így meghalni borzasztó lehet. Soha nem szeretnék, ilyen helyzetbe kerülni.

  Bár az emberek megfigyelése lekötött egy ideig, de még mindig unatkoztam. Ismerős arcokat kerestem, de sehol nem találtam az osztálytársaimat, ami csak azért is fura, mert sokuk minden szünetben kijön. Tekintetem megakadt egy velem egy korú lányon. Egyedül ült és könyvet olvasott. Egyáltalán nem ismerős. Vajon melyik osztályba járhat? Arra a döntésre jutottam, hogy megpróbálok beszélgetni vele, hisz végül is nem vesztek vele semmit.                                           

Hiába vagyok lány, még nekem is leesik, hogy mennyire szép. Szőke haján látszik, hogy nem festett és öltözködése is arra utal, hogy egyedi a stílusa. Kedves lánynak nézem, bár ahogy mondani szokás a látszat néha csal. Közelebb érve észreveszem, hogy a könyv amit olvas az a Hunger Games, második kötet a Catching Fire. Imádom ezt a könyvet! Király legalább már egy dologban hasonlítunk. Az utolsó pár méternél, lassítottam és elgondolkodtam azon, hogy vajon tényleg jó ötlet-e ez a " ismerkedjünk meg idegenekkel " játék. De hamar meggyőztem magam, hogy ezzel nem igazán árthatok magamnak. Végül is vagy kíváncsi lesz rám, vagy nem.

Halk léptekkel közelítettem felé és mivel, nem vagyok az a félős típus közvetlenül mellét ültem és még egy köszönést is megkockáztattam.

- Szia. - Kicsit összerezzent hangomra, majd óvatosan rám emelte a tekintetét. Furcsa volt. Mintha félne tőlem. Ilyen ijesztő lennék? 

- Szia. - Köszönt vissza félénken. Hangja halk volt és bizonytalan. Na igen nem pont erre számítottam, de legalább nem küldött el a fenébe. Helyette halálra rémítettem. Király, rémisztő vagyok...

- Az én nevem Emily Wood. És a tiéd? - A legbarátságosabb hangomat vettem elő és egyenesen zöld íriszeivel néztem farkasszemet. Kicsit megrázta a fejét, majd újból a könyvet kezdte el olvasni. Ne már, ha így fojtatja elmegyek valami mumus képzőbe...

- Te is azért jöttél, hogy megalázz? - Kérdésén meglepődtem. Megalázni? Én? Hisz még csak nem is ismerem.

- Semmi ilyesmi nem állt szándékomba. Igazából unatkoztam és gondoltam, ha már te is egyedül ülsz, meg én is akkor unatkozhatnánk együtt. - Meglepetten fordult felém, a számomra még ismeretlen lány, akinek a nevét sem tudtam. Szemei csillogtak, mintha örült volna a válaszomnak.

- Ashly Donoven. - Mondta, majd jobbját nyújtotta nekem, amit el is fogadtam.

- Szép neved van. Én Emily Wood vagyok. Mondd csak, melyik osztályba jársz?

- Tizenegyedik "B" osztály. - Meglepődtem, hisz akkor egy évfolyamra járunk. Csak ő a fürtössel jár egy osztályba.

- Én Tizenegyedik "A". - Mosolyogtam rá kedvesen. Ezek után még rengeteget beszélgettünk, sőt még telefonszámot is cseréltünk, ráadásul megbeszéltünk egy mozit vasárnapra. Kicsit félénk lány, de biztos vagyok benne, hogy van rá oka. Rám fér egy lánybarát, szóval örülök neki. Szerintem jóban leszünk...

***

Azt mondják aludni jó dolog és ez igaz is. Szeretek aludni és álmodni, mert olyankor teljesen kikapcsolok. Nem kell aggódnom semmi és senki miatt, csak nyugodtan fekszek és élvezem a nyugalmat. Viszont minden álom véget ér egyszer és, így az enyém is. Álmaimból telefonom csörgése zavar meg, furcsállva néztem a kijelzőn villogó nevet, de nem töprengtem sokat azon, hogy felvegyem-e.

- Niall? - Szóltam bele álmosan.

- Szia picúr! - Mondta halál lazán, mintha nappal hívott volna.

- Mondd Niall miféle erő vezérelt téged arra, hogy felhívj hajnali fél kettőkor?

- Az éhség. - Válaszolt nevetve, mire én teljesen elvesztettem a fonalat. Ezt komolyan mondta, vagy csak félrehallok az álmosságtól?

- Mi van? Az éhség? Niall részeg vagy? Vagy esetleg be vagy állva? Hajnali fél kettőkor éhes vagy és engem hívsz?

- Annak ellenére, hogy álmos vagy, jó sokat tudsz kérdezni - Mondta, de hangján halottam, hogy mosolyog.

- Szóval mit szeretnél?

- Edzésen vagyok.

- Már most?

- Már most. - Sóhajtott fel. - A lényeg az, hogy nagyon de nagyon éhes vagyok, meg persze fáradt, de ez annyira nem is fontos. Nagyon hálás lennék érte ha kihoznál a pályára valami kaját..

- Niall...

- Kérlek picúr! El se hiszed mennyire szarul érzem most magam, hogy téged zaklatlak, de ha most nem jössz a legjobb barid valószínűleg belehal az alultápláltságba. Hidd el ha tudnék mást zaklatni megtenném, de a bátyám több ezer kiló méterre innen laki, a szüleim meg egész nap dolgoztak. Kérlek!

- Jól van, jól van. Viszek neked valamit enni, te hatalmas óriás bébi.

- Köszönöm. Te vagy a legjobb!

- Oké, oké, de akkor edzés után hazakísérsz!

- Amúgy is arra mennék, ráadásul nem is hagynám, hogy egyedül menny haza, úgy, hogy ezt megbeszéltük.

- Nehéz eset vagy. -Sóhajtottam.

- De ugye így szeretsz?

- Persze szőkeség én, így imádlak.

- Én is szeretlek te százötvenöt centiméteres csodalény. - Felnevettem, ez a bolond még ilyenkor is megtud nevettetni.

- Fél óra és ott vagyok.

- Rendben. Várlak!

6. Fejezet 
Először is köszönöm azoknak, akik olvassák a blogom, nagyon hálás vagyok érte :)
Ha nem lenne nagy gond, megkérnélek titeket, hogy ide is látogassatok be :)
http://whataboutlove-1d.blogspot.hu/ Ezt, majd csak később kezdem el írni, de jó lenne tudni a véleményeteket. Kérlek titeket ha nem nagy kérés olvassátok el és ha lehet komizzatok. :) Köszönöm és remélem tetszeni fog ez a rész :)

Téved!

- Vigyem a táskádat? - Kérdezte Niall, miközben hazafelé sétáltunk a suliból.

- Nem kell, köszi én is elbírom. - Makacskodtam. Niall ezt mindig megkérdezi, de soha nem engedem neki, hogy az enyémet is ő cipelje. Most is csak felnevet, majd rosszallóan megrázza a fejét, de nem szól semmit,  gondolom már hozzászokott eme tulajdonságomhoz is. - Nem maradsz egy kicsit? - Kérdezem meg.

- Most nem lehet. Tudod ma lesz a nagy meccsünk. - Villantott nagy mosolyt. Basszus tényleg, hisz az ma van. - Elfelejtetted mi?

- Csak egy kicsit. - Vallom be őszintén, hisz hiába tagadnám, úgy is rájönne.

- Pont olyan vagy mint egy aranyhal. Három másodpercig minden rendben, de utána még az is elfelejted, hogy mi a neved. - Nevet fel, mire én játékosan meglököm és nevetek vele együtt. - De ugye eljössz?

- Persze, hogy elmegyek, semmi pénzért nem hagynám ki. Ráadásul most végre megmutathatod, hogy tényleg olyan jó vagy-e mint azt állítod.

- Hidd el nem fogsz csalódni. -Kacsintott.

- Nagyképű.

- Nem is. - Durcizott be. Ajkait lebiggyesztette és kezeit mellkasa előtt keresztezte, majd hátat fordított. Persze pontosan tudtam, hogy ez mind csak vicc és nem sértődött meg igazából, de én ennek ellenére is kiakartam engesztelni. Mögé léptem és hátulról megölelem.

- Na és mit szólna hozzá ez a nagy csodacsatár, ha készítenék neki valami finomat, miután megnyerték a meccset?

- Attól függ mit. - Mondta még mindig háttal nekem, de hangján hallottam, hogy mosolyog.

- Mit óhajt az úrfi?

- Egy győzelmi tortát.

- Meglesz! - Mondtam, mire megfordult.

- Komolyan? - Olyan volt mint egy kisgyerek, akinek azt mondták megkaphatja a legújabb versenyautót.

- Komolyan. - Bólogattam.

- Te vagy a legjobb. - Örvendezett és a karjaiba zárt. Imádom mikor ilyen kis hülye.

***

Este hét óra van. Itt vagyok Niallék meccsén. A lelátón ülök és várom, hogy a fiúk kivonuljanak a pályára és elverjék a másik csapatot. Izgatott vagyok. A szívem gyorsan ver, a tenyerem izzad és legszívesebben leverném az ellenfél szurkolóit, amiért itt ócsárolják a fiúkat. Várjanak csak, úgy is kikapnak. Bár még nem láttam a szösziéket csapatként focizni, de Niallt már láttam és ha a többiek csak fele annyira ügyesek mint ő, akkor simán nyerjük ezt a meccset.

És elérkezett a pillanat. Először a másik suli csapata futott ki a pályára. A szurkoló táboruk hatalmas sikításba és üvöltözésbe tört ki, míg mi a Callan School gimisei kifütyültük őket. Aztán mikor megjelentek a mi fiaink ugyan ez történt csak fordítva. Én is felálltam és kiabáltam, ahogy csak tudtam. Nem éreztem cikinek, körülöttem mindenki ezt csinálta, az lett volna furcsa, ha csak ülök és csöndben maradok.

- Hajrá Niall. - Ordítottam, olyan hangosan ahogy csak tudtam, de arra nem gondoltam volna, hogy meg is hallja. De mint általában, most is tévedtem. Niall megfordult és tekintetével engem keresett. Integetni kezdtem neki és észre is vett. Küldött felém egy hatalmas mosolyt és miután visszaintett csatlakozott a többiekhez. Mikor meglátom a szöszi mezszámát, mosolyra húzódik a szám. Tizenhármas. A szerencseszámom.  

Kicsit jobban megnéztem a többi fiút is és valahogy tekintetem összetalálkozott egy olyan emberével, akire egyáltalán nem voltam kíváncsi. Elfordítottam a fejem, de még így is éreztem perszelő tekintetét magamon.

***

Hatalmas meccs volt. A fiúk nagyon ügyesek voltak. Az első félidőben még vesztésre álltak, de utána Liam góljával kiegyenlítettek és az utolsó öt percben Louis és Niall elképesztő összjátékával meg is nyerték a mérkőzést. Mikor vége lett a meccsnek, azonnal lefutottam a pályára és Niallre ugrottam. Röhögve fetrengtünk a földön és nem igazán törődtünk avval, hogy mit gondolnak mások.
Miután Niall átöltözött, hazakísért ahol megkapta a tortáját, de nem evett belőle mert meg akarta mutatni a többieknek. Mivel győztek, szerveztek egy kisebb bulit ahova engem is meghívtak. Liam házába mentünk, ami a szösziéhez hasonlóan hatalmas volt és gyönyörű. Mivel nagyjából ismerek mindenki, hamar elvegyültem a tömegben.
- Nocsak, nocsak, csak nem a pici, de gyönyörű Emily Wood érkezett meg köreinkbe?
- Neked is szia Tomy. - Nevettem fel, mert valahogy olyan viccesen tud bókolni, miközben aranyos marad.
- Na, hogy tetszik a focibuli? - Kérdezte kicsit gúnyosan. Tomy a suli kosárcsapatának tagja és mióta világ a világ van egyfajta versenyzési hajlam a két csapat közt. Persze nem utálják egymást, de próbálnak mindig jobbak lenni a másiknál.
- Ugyan Tomy, ne légy ilyen, hisz múltkor ti is nyertetek.
- Te hallottál róla? - Kérdezte csillogó szemekkel.
- Persze és az is tudom, hogy tíz ponttal vertétek el őket. Legközelebb elmegyek a ti meccsetekre is. Na mit szólsz hozzá?
- Azt, hogy eszméletlenül király lenne. Tudod beállhatnál pom-pom lánynak, kicsit feldobnád a hangulatot. - Kacsintott.
- Jól van Tomy. -Nevettem el magam. - Majd megfontolom.- Még beszélgettünk egy ideig, de Tomy kiszemelt magának valami kis csajt és őt kezdte el fűzni. Nem bántam, aranyosnak tűnik, Tomy-t meg amúgy is bírom szóval inkább szurkoltam neki.
 A buli eléggé jól sikerült, a fiúk is teljesen készek voltak. Ordibálva mondogatták, hogy " Nyertünk, nyertünk". Nagyon viccesek. A földön fetrengve és a hasamat fogva szinte már sírva nevettem rajtuk. Fél pucéran a kanapén ugráltak és egymást lökdösve tartottak beszédeket arról, hogy miért ők a legjobbak a csapatban. A sok nevetéstől kifulladtam, így úgy döntöttem kimegyek kicsit a kertbe. Viszont mikor elhúztam az ajtót és megláttam ki ül kint, szinte azonnal visszarohantam volna a házba. De nem vagyok gyáva, nem félek tőle és most már túl ciki lenne visszamenni. Egy kis kerti székben ült és szívta a cigijét. Nem káros ez neki? Hisz még is csak sportol. Fejemet megrázva térítettem vissza magam a jelenbe. Mikor észrevette, hogy én is kint vagyok, fejét lassan felém fordította, alaposan végigmért majd egyenesen a szemembe nézve, megvető pillantásával jutalmazott. Miért ilyen velem? Miért utál ennyire?
- Elmondanád, hogy mit tettem annak érdekében, hogy úgy nézz rám mint egy véres rongyra? - Kérdeztem.
- Semmit. - Válaszolja.
- Akkor?
- A puszta jelenléteddel idegesítesz. Ennyi...
- Ó a puszta jelenlétemmel? - Kezdtem nagyon mérges lenni.
- Igen. - Mondta, majd még egyet beleszívott a cigijébe.
- Mit tettem? -Kérdeztem széttárt kezekkel.
- Mondom semmit nem tettél. - Hangja nyugodt volt és távolságtartó.
- Az lehetetlen. Valamit csinálnom kellett, hogy így érzel. Mondd el! - Parancsoltam rá.
- Tényleg ezt akarod? - Vonja fel szemöldökét és kicsit oldalra biccenti fejét.
- Igen!
- Utálom, hogy mindig ott vagy ahol mi. Utálom azt, hogy úgy gondolod Niall a legjobb barátod lehet. Kiakarod sajátítani. Kiábrándítalak kicsi lány, az lehetetlen, hogy engem a tényleges legjobb barátját lecserélje rád, egy senkire.
- Szóval ezzel van bajod? - Kérdeztem mérgesen, a sírás szélén állva.
- Ezzel is.
- És még mivel? - Most már nem mindegy ha ezt is elmondja? Legalább megtudom.
- Azzal, hogy elhiszed, hogy téged itt mindenki mennyire szeret. Arról nem is beszélve, hogy úgy gondolod minden fiú odáig van érted, pedig itt a legtöbb megfektetne és kész. - Szavai fájta. Nagyon fájtak.
- Rohadj meg!
- Ennyit tudsz mondani? - Kérdezte nevetve. - Kicsi vagy te még ide, inkább menny haza.
- Tudod nagyon félreismerhettél ha ezek miatt utálsz. De leszarom. Nem is tudom miért adok egy ilyen seggfej véleményére, mint amilyen te vagy. Rohadj meg Zayn! - Vágtam fejéhez, majd amilyen gyorsan csak tudtam berohantam a házba.
Hülye barom. Egyáltalán, hogy tudott ilyeneket a fejemhez vágni? Téved. Mindenben téved. Semmi sem igaz abból amit mondott. Én nem akarom kisajátítani a szöszit. Ekkora baromságot se hallottam még. Arról pedig nem is beszélve, hogy azt hiszi, hogy azt gondolom, hogy az összes fiú odáig van értem. Ebben is téved, mert ez egyáltalán nincs így. Soha nem gondoltam ezt. Szerintem nem én vagyok a legszebb lány a földön, sőt még a suliban sem. Az itteni fiúk nagy része, csak haverként gondol rám. Ez a gyerek úgy hülye ahogy van. Szavai jobban fájtak mint azt hittem. Téved Emily! Te egyáltalán nem vagy ilyen. Próbáltam magam meggyőzni, de ez most nem nagyon ment. Fordulj fel Malik!
- Hó-hó-hó - Állított meg Louis, mikor véletlenül nekirohantam. - Mi van veled, te kis tank. - Nevetett fel először, de mikor meglátta könnyes szemeimet, ijedten fogta kezei közé arcom. - Mi a baj? Bántottak? Melyik volt az? - Nézett körbe és szemében láttam a dühöt. Fontos lennék neki? Igaz az utóbbi két hónapban elég közel került hozzám ez a mindig mosolygós fiú, de most még engem is meglepett viselkedése.
- Semmi baj Louis, csak egy barom hazugságai gyötrik piciny lelkem.
- Értem én a kisasszony problémáját. Netalántán szeretné ha beverném annak a tuskó vadbaromnak a képét, aki megsértette önt Miss Wood? - Halványan elmosolyodtam. Louis úgy beszélt hozzám, mint a régi időkben a hercegnőkhöz volt szokás.
- Nem Mr. Tomlinson, de köszönöm ajánlatát. - Továbbra is csak mosolyogni tudtam.
- Felettébb gyönyörűnek tetszik lenni mikor mosolyog Miss Wood. - Hajolt közelebb hozzám.
- Mr. Tomlinson ha kérhetném ne hozzon zavarba, mert még elpirulok.
- Az nem probléma kisasszony, ez is csak azt mutatja mennyire végzem jól a dolgom.
- És mi az ön dolga ha szabad kérdeznem?
- Boldoggá tenni önt kisasszony!
- Boldoggá szeretne tenni? - Kérdeztem, majd még közelebb hajoltam hozzá. Szánk már szinte összeért. Louis nyelt egy nagyot és éreztem nem igazán bír már magával.
- Igen szeretném. - Mondta, majd fenekemnél alul megfogott, lábaimat összefontam a derekánál és felvitt az emeletre. "Arról nem is beszélve, hogy úgy gondolod minden fiú odáig van érted, pedig itt a legtöbb megfektetne és kész". Zayn mondata ott zakatolt a fejembe. Felejtsd el Emily! Téved! Louis nem olyan! 
Szinte betörtük a szoba ajtaját. Lerakott és bezárta maga mögött az ajtót. Odalépett hozzám, közelebb húzott magához és megcsókolt. " Elhiszed, hogy itt téged mindenki mennyire szeret" Jutott eszembe Zayn másik mondata. Engem igen is szeretnek! Niall legalább is biztos. Louis is. Nem szerelemből de szeret. Tévedsz Malik. Tévedsz!
Louis szenvedélyes volt és vággyal teli. Imádom a közelségét, valahogy nem tudok betelni vele. Csókcsatánk közepette, elaraszoltunk az ágyig, ahol ledöntött. Felém tornyosult, levette rólam a felsőmet, majd az a szoba egyik végébe hajította. Apró csókokat hagyott testem különböző részein, ami belőlem hangos sóhajokat váltott ki. Szépen lassan vetkőztetett, egészen addig míg már csak fehérnemű volt rajtam. Kicsit felültem, eltolva magamtól Louis-t. Először furcsán nézett rám, de hamar rájött nem akarok semmi "rosszat". Levettem róla a felsőjét és így láthattam kidolgozott testének minden egyes porcikáját. Imádtam a látványt. Én jövök!  Lenyomtam Louis-t az ágyra, ő pedig hagyta magát, kicsit se volt ellenére a szerepcsere. Most én hintettem be csókokkal testének minden kis szegletét. V vonalánál, mindkét oldalon elhalmoztam puszikkal, ami belőle halk nyögést váltott ki. Folytattam volna, ha nem teper hirtelen maga alá. Gyönyörű kék szemei engem figyeltek.
- Biztos akarod? - És ez volt az a pillanat, amikor elszállt minden kétségem. Biztos vagyok benne, ha most azt mondanám, hogy nem akkor nem haragudna meg és abbahagyná. De én nem akarom, leállítani.
- Igen. - Válaszoltam.
- Nos akkor tényleg boldoggá tudlak tenni...

Niall Horan

- Bella! Bella, várj már egy kicsit. - Megragadtam csuklójánál fogva, hogy legalább lassítson.
- Mi van Niall?
- Nem beszélhetnénk?
- Még is miről? - Kérdezte, mintha nem értene semmit.
- Tudod te azt, ne játszd a buta libát! 
- Niall én már elfelejtettem, tovább léptem. Te is tedd ezt!
- Ennyi? Ennyit mondasz?  Felejtsem el? Tudod te, hogy mekkora bűntudat emészt már hetek óta?
- Erről nem én tehetek Niall.
- Te is közrejátszottál.
- Férfiak... Mind szűklátókörűek vagytok. - Forgattam meg szemeit.
- Ezt most magyarázd el, kérlek!
- Te csak azt nézed, hogy a kis barátodat milyen rosszul érinti majd a tény, hogy lefeküdtél velem. Bezzeg azt egyikőtök se nézi, hogy mi van velem. Kivagyok használva! Harry lefeküdhet bármelyik csajjal, de ha én teszem ugyan ezt, az már főbenjáró bűnnek számít. Elegem volt! - Szemeibe könnyek gyűltek. Megsajnáltam. Magamhoz húzom és bár először próbál eltolni, hamar megadja magát és szinte nekipréseli magát a testemnek. Megölelem, magamba szívom illatát, mire a szíven szinte kiugrik helyéről, olyan gyorsan ver. Tényleg ennyire belehabarodtam volna?
Miután megnyugtattam Bellát, hagytam hagy mennyen a dolgára. Kimentem a nappaliba és Zayn üldögélt a kanapén. Whiskey-t iszogatott. Arca kicsit nyúzott volt. Lehuppantam mellé. Zayn a fiúk közül a legjobb barátom, persze a többieket is nagyon szeretem, de ő áll hozzám a legközelebb, annak ellenére, hogy vannak zűrös dolgai..
- Mizu haver? - Kérdeztem tőle, majd levetődtem mellé.
- Semmi. - Mondta, majd ivott még egy kicsit a whiskey-ből.
- Kicsit nyúzott vagy. Nincs gond?
- Nincs.
- Ismerlek Zayn, tudom ha gond van. Szóval nekem ne hazudj! - Zayn csak féloldalas mosolyra húzza a száját. Ezzel szokta elkábítani a lányokat.
- Oké. - Válaszolja.
- Te, amúgy nem tudod hol van Emily? Már rég nem láttam. Vajon haza ment? - Kérdeztem, viszont mondataimra Zayn teste megfeszült és olyan erősen szorította a poharat, hogy azt hittem széttöri.
- Nem, nem tudom, hol van a te kis Emilyd. - Válaszolja gúnyosan. Sejtettem, hogy nem kedvelik egymást, na de ennyire...
- Jól van csak kérdeztem. Amúgy, majd jó lenne ha tudnánk beszélgetni.
- Csaj ügy? - Kérdezte miután lehúzott még egy adag piát.
- Zayn, szerintem túl sokat iszol! - Csak megrántotta vállát és ennyiben hagyta.
- Szóval?
- Igen az.
- Kitalálom. Emily. - Forgatta meg szemeit, majd gúnyosan elnevette magát.
- Két dolog Zayn. Az első, hogy ha lehet ne beszélj így picúrról.
- Picúr. - Nevetett fel Zayn.- Na igen azt hiszem, ez találó név. És mi a másik?
- Az, hogy nem Emilyről van szó. - Látszólag Zayn meglepődött, de mintha meg is könnyebbült volna.
- Na lökjed akkor, bár nem ígérem, hogy ebben az állapotomban felfogom minden szavad.
- Bella..
- Bella Stone? - Kérdezte nagy szemekkel.
- Igen.
- Aj tesó, azt ugye tudod, hogy azt a lányt szeretni veszélyes dolog?
- Tisztában vagyok vele, de akkor is... - Itt megakadtam, nehéz ezt kimondani.
- Szereted.. - Fejezte be Zayn a mondatomat.
- Igen.
- Akkor küzdj érte.
- Komolyan?
- Persze. Mit veszthetsz vele? Ugyan olyan esélyed van, mint Harry-nek
- Ezt nem hinném. - Ráztam meg a fejem.
- Aj ugyan már. Aranyos pofid van, szép kék szemed, te vagy a szőke herceg fehér lovon. Ezért minden lány bolondul.
-  De ő Harryé.
- És ezt ki mondja? Kőbe van vésve, vagy mi? Meg amúgy is, egy lány hamar megunja, ha úgy viselkednek vele mint, ahogy Harry viselkedik Bellával.
- Úgy gondolod?
- Ja. Persze te is tudod, hogy Harry nekem is olyan mintha a testvérem lenne, de ő körülbelül  annyira bánik jól a lányokkal mint én... Van esélyed, hidd el nekem. Te figyelmes vagy és aranyos és ez kell a lányoknak. De ha most megbocsájtasz, dolgom van, az a kis szőkeség szemez már velem egy ideje. - Mondta Zayn, majd feltápászkodott a fotelből és egyenesen a szőke lány felé vette az irányt. Nem csalódtam Zayn-ben. Tud ő kedves is lenni ha akar. Kár, hogy ezt az oldalát nagy valószínűséggel csak nekem mutatja meg.....

Emily Wood

Az örömhullám átjárja a testem. Feltörő nyögéseimet Louis csókjába próbálom fojtani, kisebb nagyobb sikerrel. Louis lihegve dől mellém. Nem tudunk megszólalni. Louis elképesztő és egy talpig úriember. Semmi olyat nem csinált ami nekem ne lett volna jó. Nem erőltetett semmit.
- Ez elképesztő volt. - Szólalt meg lihegve Louis.
- Aha. - Én csak ennyit tudtam kinyögni.
- De ugye nem bántad meg? - Kérdezte miközben fejét felém fordította.
- Nem. Egyáltalán nem.
- Fontos vagy nekem Emily, nem akarom, hogy az ami kettőnk közt történt az hatással legyen a barátságunkra.
- Nem lesz. -Ráztam meg a fejem. - Nincs semmi baj Louis.
- Ennek, nagyon örülök.
Hallod ez Malik? Fontos vagyok neki. Tévedtél, mindenben tévedtél!

5. Fejezet

Hiba volt?

Niall Horan

Tudod milyen érzés egy buli után, reggel másnaposan felkelni és rájönni arra, hogy az este egy hatalmas hibát követtél el, amit legszívesebben visszacsinálnál, de nem lehet? Ha igen akkor most mélységesen együtt érzek veled, ha nem akkor elmondom, hogy kurvaszar! Hogy lehettem ekkora barom? Nem lett volna szabad ezt tennem, egyszerűen csak el kellett volna mennem. Miért nem tettem? Miért nem? Talán mert nem is akartam? Meglehet. Hiba volt. Ismételgette egy idegesítő kis hang a fejemben. A kétségbeesés mely úrrá lett rajtam, már az őrület szélére kergetett. Nem kéne rosszul éreznem magam. Nem kéne, de még is így van. Bűntudat. Az egyik legrosszabb dolog a világon. Felemészt és kétségbe ejt. Megrémít. Mi lesz most? Kérdezem magamtól. A válasz felettébb egyszerű. Nem hazudhatok neki. Barátok vagyunk. De félek. Be kéne vallanom neki mindet és csak reménykedni, abban, hogy nem csinál ki. Megfogom bántani. Nem nem ez a jó szó. Csalódni fog. Csalódni fog bennem. Egy hatalmas sóhaj hagyja el ajkaimat. Tanácstalan vagyok...

Emily Wood

Reggel van. A nap bevilágít a szobám ablakán és most átkozom azt a percet mikor éjjel úgy döntöttem, nem húzom le a redőnyt. Hiba volt. Ráadásul nem ez volt az egyetlen az este folyamán. A tény miszerint majdnem lefeküdtem Louis-val sem segített a helyzetemen. De ez nem, volt hiba! Mondogattam, próbáltam magam meggyőzni. Sikeresen. Harry-vel való táncom, viszont az volt. Nem kerülhetek közel hozzá. Megbántana. Pont olyan mint a többi, semmivel sem különb. Nem tehetem ezt magammal már megint. Nem kell többé olyan srác, aki csak fájdalmat okoz. Nem kell! A fejem hasogatott. Kell egy rohadt aszpirin! De hiába vagyok tisztában ezzel a ténnyel, a testem valahogy nem reagál. Túl fáradt vagyok. Gondolataimba merülök, de hamar rájövök, hogy ez nem jó ötlet. Akarva, akaratlanul ugrik be egy arc. Egy arc, kinek személyére egyáltalán nem áll szándékomban emlékezni. De valahogy még is megragadtak bennem vonásait. Rossz ötlet Emily, nagyon rossz! Felejtsd el, verd ki a fejedből! Hallod? 

- A picsába már.. - Szitkozódtam, mikor rájöttem, hogy csak akkor szabadulhatok meg a nap kínzó sugaraitól, ha lehúzom a redőnyt. Oda vonszoltam magam, majd egy hanyag mozdulattal megrántottam a kis zsinórt és a nap csodák, csodájára már nem is bántotta a szemem. Épp, hogy visszavetődtem volna az ágyra, megszólalt a telefonom. Ki a rák keres ilyenkor? Viszont mikor ránézek a fali órámra rájövök, hogy egykor, talán már jogosan hívogathatnak az emberek. Kómás fejjel, azt se nézve ki hív, veszem fel a telefont.

- Haló? - Szóltam bele a telefonba, nem túl barátságos fáradt hangon.

- Jaj bocsi, csak nem felébresztettelek? -Hangját meghallva, egyből elszállt az összes haragom és a helyét átvette a szűnni nem akaró fáradtság és fejfájás.

- Nem te ébresztettél fel Niall. - Közöltem vele, miközben fiókomban kutattam valami gyógyszer után.

- Miért ki volt az? -Érdeklődik.

- A nap. - Sóhajtottam. - Az a kibaszott nap Niall. Az volt az ami megzavarta a szunyókálásomat. Hülye nap. - Niall felnevetett, de hamar elhalkult, szinte éreztem, hogy szeretne valamit elmondani, de nem akarja, vagy csak nem meri. - Minden rendben szöszi? - Kérdezek rá. Habozott a válasszal sokáig nem is szólt semmit. -Itt vagy?

- Igen. - Kaptam választ. - Mond nem lenne baj, ha átmennék hozzátok?

- Persze, hogy nem. De ugye jól vagy?

- Majd elmesélem, ha átmentem. Kettőre ott vagyok.

- Oké várlak. - Azzal letette. Nem tudom mi van vele, elég lehangoltnak tűnt. Remélem semmi komoly.

***

Míg Niallre vártam, addig lementem a konyhába és csináltam magamnak valami ehetőt. Anyu és apu már megint elutaztak, de a munkájukból kifolyólag ez nem is meglepő. Most közel két hétig nem lesznek itthon, de ezt már megszoktuk. Amíg kisebbek voltunk dada vigyázott ránk, de már lassan két éve egyedül hagynak minket. Bíznak bennünk és eddig még soha nem adtunk okot arra, hogy ez ne így legyen. Chris is levonszolja magát a konyhába, én pedig mosolyogva nyugtázom ő is ugyanolyan hülyén néz ki min én. Haja kócosan össze vissza áll, póló nincs rajta, de egy melegítő nadrágot azért magára rángatott. Szemei alatt lévő karikák, jelezték ő se aludta ki magát. Felnevettem, de ő csak szúrós tekintetével jutalmazott.

- Tudod te se nézel ki jobban. -Szólt be öcsém és egy újabb kanál müzlit emelt a szájához.

- Tudom. -Válaszoltam még mindig mosolyogva. 

- Akkor ne nevess ki, fáradt vagyok és.... Várj az az én pólóm? - Vonja fel a szemöldögét.

- Amúgy Niall nem sokára átjön. -Közöltem vele. -Csak szólok nehogy meglepődj.

- Aham. Szóval mikor is búrtad be a felsőm?

- Ugye nem baj?

- Az, hogy elvetted a kedvenc pólómat és pizsama ruhát csináltál belőle?

- Mi? Ja nem. - Legyintek. -Az, hogy Niall átjön.

- Szerettem az a felsőt. -Sóhajt nagyot. - De ha ennyire kell megtarthatod. -Elvigyorodtam. Először is mert úgy beszélgetünk, hogy nem válaszolunk egymás kérdéseire, ráadásul úgy, hogy két külön dologról beszélünk. Másodszor pedig, mert pont ez volt a célom. Imádom ezt a felsőjét. - Amúgy nem baj ha átjön a herceged, de ha lehet ne csináljatok semmi rosszat. - Mondta, majd kacsintott egyet.

- Hülye. - Nevetek fel és mivel végeztünk a reggelinkkel, a mosogatóba raktuk a tányérjainkat és külön utakra indulunk. Chris elmegy a barátaival moziba, ami nem is baj mert így nyugodtabban tudok beszélni a szöszivel.

Hamarosan csengő hangját hallom és szinte rohanok, hogy kinyissam. Azt ajtó kitárult és szőke barátom szinte abban a pillanatban, magához von és szorosan megölel. Nem szól, nem beszél, de érzem valami baj van. Nem tudom mi az, de szüksége van egy barátra, aki támogatja. Én sem szólalok meg, csak szorosan ölelem. Niall mély levegőket vesz, majd kifújja. Szorít, szinte szétroppantja csontjaimat, de nem számít. Nem érdekel. Fogalmam sincs mennyi ideig állhattunk így, de egy darabig biztos. Lassan eltávolodik tőlem, lenéz rám kék szemeivel, amiben fájdalom csillog, majd megkérdezi.

- Van valami édesség? - Megeresztek egy mosolyt. Nem is ő lenne.

- Csoki, eper esetleg vanília fagyi megteszi?

- Tökéletes lesz. -Válaszolja, majd nyom egy puszit a fejem búbjára és bemegy a házba.

Bementünk a konyhába, Niall felült a konyhapultra, míg én kivettem a fagyit a mélyhűtőből.

- Milyet kérsz? -Kérdezem.

- Mindháromból kérek. -Villantott felém egy angyali mosolyt, de még ez sem volt meggyőző.

Szedtem neki egy nagy tálba mind a három ízből, majd azzal együtt felmentünk a szobámba és leheveredtünk az ágyra. Niall nekidőlt az ágy háttámlájának, úgy folytatta az evést.  Én is így tettem. Kíváncsian néztem Niallt, gondoltam csak elkezd beszélni, hisz nem erőltethetem, majd elmondja ha készen áll rá.

- Tudod...- Szólalt meg, de végül nem mondott többet.

- Niall figyelj rám! Nézz ide! - Felém fordította fejét. -Bármi van nekem elmondhatod. Bízhatsz bennem!

- Tudom.

- Akkor miért nem mondod el mi a baj?

- Mert félek.

- Még is mitől? -Értetlenkedek.

- Attól, hogy elítélsz és, hogy csalódsz bennem.

- Niall bármit tettél nekem elmondhatod, én nem ítéllek el. Mondd el mi bánt, hátha tudok segíteni.

- Rendben. -Nagy levegőt vett, majd olyan gyorsan kezdett el hadarni, hogy nagyon figyelnem kellett azért, hogy megértsem - A tegnapi bulin lefeküdtem azzal a lánnyal akivel Harry jár. - Kellett pár másodperc míg felfogtam Niall szavait. Niall lefeküdte egy lánnyal, ez eddig oké. Lefeküdt azzal a lánnyal akivel Harry jár. Várj mi van? Harrynek van barátnője?

- A fürtösnek van barátnője? - Ismételtem meg magam, csak most hangosan.

 - Van. -Sóhajtott.

- Én ezt nem értem. A göndörkének van barátnője, aki elnézi neki, hogy nyomul a létező összes lányra?

- Valahogy úgy. Elvileg ők ilyen nyitott kapcsolatban élnek. -Elgondolkodtam.

- Akkor ezzel mi a baj? Nyitott kapcsolat, nem párkapcsolat.

- Az lehet, de ez nem ilyen egyszerű, két okból kifolyólag.

- Mégpedig?

- Az egyik, hogy ez bizonyos lány elképesztően szerelmes Harrybe. Nagyon részeg volt tegnap és én ezt kihasználtan. Ha józan egy perig se fordult volna meg a fejében, hogy velem legyen. -Itt egy keserű mosoly jelent meg Niall arcán. Csalódott lenne? - E miatt elképesztő bűntudatom van. Szegény lány reggel, teljesen kiakadt rám és megesketett, hogy Harrynek egy szót sem szólhatok. Ő is pontosan tudja, hogy miféle kapcsolatban él , csak Harryvel ellentétben ő fülig szerelmes, én pedig kihasználtam egy ilyen ártatlan lány gyenge pillanatát. Elképesztően szar ember vagyok. Na és persze barát - Nevet fel kínosan. Bánt, hogy Niall így vélekedik magáról, de nem szólok, had folytassa. - A másik ok az, hogy Harry nagyon jó barátom, én meg csak így elárultam. - Na ez szép. A szöszi most hülyeségeket beszél, lehet, hogy a fürtös a barátja, de az egy tapló, egy lányt sem érdemelne meg.  Elárulni? Ez vicc.

- Ez valami hülye pasi szabály?- Kérdezem meg.

- Nem ez a " Ha egy barátomnak van egy kiszemelt csaja, aki fülig szerelmes belé, akkor nem szúrom hátba és nem fekszek le a lánnyal aki köztudottan az övé " szabály.

- Köztudottan? Észre veszed egyáltalán, hogy beszélsz a lányról Niall? - Sóhajtok fel. Niall nagyra nyílt szemekkel várja válaszom. -Pont, úgy mintha valamiféle tulajdona lenne. Pedig nem az. Én megértem ha bűntudatod van, hisz Harry a barátod, a csaj meg nyilván egy ártatlan harmadik ebben az egészben. De gondolj csak bele szöszi, ők nem járnak. Meg amúgy is a fürtös paraszt tud lenni. Nem ismerem régóta, de szerintem ő az a tipikus " összetöröm a lányok  szívét mert a helyes pofim miatt megtehetem" fajta fiú. - Niall itt felnevetett. Ma először, amiért hálás voltam.

- Szóval nem haragszol?

Én? Miért haragudnék? Barátkén az a dolgom, hogy segítsek és ha tévedsz felnyissam a szemed. Nem pedig az, hogy ítélkezzek feletted.

- Köszönöm. -Motyogja, majd nekem veti magát, arcát nyakamba fúrja és újból szorosan ölel. -Köszönöm. -Ismétli meg vagy háromszor.

- Ugyan. -Nevetek fel. Niall elválik tőlem, lefekszik az ágyra és a plafont kezdi el kémlelni.

- Deeee amúgy. -Kezdek bele sejtelmesen, majd törökülésbe helyezkedtem a szöszi mellett. -Elmondhatnád, ki az a rejtélyes lány akinek te se meg a fürtös se tudott ellenállni. -Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, de ezt Niall-nek semmi pénzért nem ismertem volna be. Hogy miért? Fogalmam sincs. Niall viszont csak hallgatott, nem szólt. - Na kérlek. -Könyörgősre vettem a figurát, tudni akarom ki csavarta el Harry fejét. Na és persze a szösziét...

- Egy csodálatos lány. -Válaszolta.

-Köszike ebből most sokat megtudtam. -Válaszoltam durcisan.

- Mit akarsz még tudni? -Fordította buksiját felém.

- Ó nem is tudom. Mondjuk a nevét, vagy, hogy melyik osztályba jár, esetleg valamilyenféle információt arról kiről is beszélgetünk. -Mutogattam össze-vissza.

- Szép a szobád.

- Na nem ezt ne csinálja Mr. Horan, mert még netalántán az feltételezem, hogy nem bízik meg bennem.

- Jó elmondom. - Csönd? Ez lenne a neve? Mert Niall még mindig nem beszél.

- Niall! -Szóltam rá.

- Bella Stone. -Nyögi ki végül, nekem meg még az állam is leesik.

- Bella Stone?  - Kérdeztem rá a biztonság kedvéjért.
- Igen.
- Te most az osztálytársunkról  Bella Stoneról beszélsz?
- Ismersz másikat is? - Fejemet rázva adom tudtára, hogy nem. -Na látod akkor valószínűleg ugyan arról a személyről beszélünk.

- Beszarás. -Sóhajtottam. Niall hülye fejet vágva meredt rám.

Bella Stone. A suli egyik legszebb lánya. Hosszú vörös haja és smaragdként csillogó zöld szemei vannak. Karcsú, de egyben sportos alakja figyelemreméltó. Még női szemmel nézve is egy tíze skálán tízes. De nem az a tipikus menő csaj, aki porig aláz másokat, sőt kedves, aranyos és én eddig abban a hitben éltem, hogy egy félénk és törékeny lány. Erre kiderül, hogy a suli focicsillagai közül kettő is megvolt neki. Nem tudok, hogy vélekedni erről. Egyszerre vagyok dühös, csalódott, de még is boldog. Dühös mert most már értem miért nem bírtak magukkal a fiúk. Csalódott, mert megint félreismertem egy ember, de még is boldog meg Niall megbízott bennem annyira, hogy ezt elárulja nekem.
- Hahó föld hívja Emilyt. Itt vagy? - Hadonászott kezével az arcom előtt Niall. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy el is feledkeztem a jelenlétéről.
- Ja, csak meglepődtem. Nem néztem volna ki a csajból, hogy ennyire....Ennyire megkapható? Fogalmam sincs, hogy ez a megfelelő szó-e erre, de teljesen le vagyok döbbenve.
- Hazudnék, ha azt mondanám értelek. - Nevet fel a szöszke.
- Nem tudom én csak...kurvaszar ember ismerő vagyok. -Dörzsöltem meg a homlokomat. Niall felnevetett.
- Most komolyan Niall, én azt hittem Bella egy ártatlan bárány, akit félteni kell a farkasoktól.
- Nem egészen. -Húzta mosolyra a száját. - Ő egy nagyon is határozott nő aki tudja mit akar és azt is, hogy hogyan szerezheti meg. Egyáltalán nem egy ártatlan bárány, inkább olyan mint egy fekete özvegy. Szépsége elkábít és te elhiszed, hogy jelentesz neki valamit, de a végére kiderül, hogy ez csak egy jól megszervezett csapda amibe ha belekerülsz nincs menekvés. Lehetne ezt hálónak hívni, de szerintem találóbb név rá a szerelem. A szerelem csapdája. Ebbe beleesni pedig hatalmas hiba. - Az állam leesett és hatalmasra nyílt szemekkel vizslattam barátomat, aki a lepedőt bámulta. Ez egy vallomás volt. Szerelmes Bellába. Beleszeretett. Akkor ez a helyzet elcseszettebb mint hittem. Adott egy fiú ki semmibe vesz egy lányt és egy másik aki teljes szívéből szereti azt. Na és persze adott egy lány, aki rossz fiúba szeretett bele. Akkor még is csak tévedtem. Nem Bella az ártatlan harmadik ebben a történetben, hanem Niall. Niall az aki igazán szenved és erre csak most jövök rá. Barátomra nézve rájövök jobban fáj ez neki, mint azt kimutatja. Hisz milyen szar lehet a tudat, hogy álmaid nője, a szívszerelmed részegen lefekszik veled. Te tudod, hogy ebből rosszul is kijöhetsz, de reménykedsz abban, hogy valami változik. Reggel azonban felkelsz és a lány még csak hallani sem akar erről az egészről. Számára ez csak egy elcseszett hiba volt, míg neked a világot a boldogságot jelentette. Hirtelen felindulásból döntök, szinte nem is gondolkodok. Lenyomom Niallt és ráülök a csípőjére. Kikerekedett szemekkel bámul rám, szerintem azt hiszi megbolondultam. Határozott tekintettel nézek rá, kezeit lefogom, arcán most már teljes az értetlenség. Nem teheti ezt magával, nem hiheti azt, hogy ez hiba volt. Nem! Az felemésztené és a bűntudata csak nőne és nőne. Meg kell vele értetnem. Muszáj!
- Nem mozdulsz innen, míg ki nem mondod! - Szólok rá. Félrefordítja fejét, innen tudom megértette. - Hallod? Mondd ki! - Csal fejét rázza, de még mindig nem néz rám. - Nem teheted ezt magaddal! Ha nem vallod be magadnak, csak rosszabb lesz. Higgy nekem. Szóval gyerünk, add ki magadból!
- Nem!
- Miért?
-Mert semmi értelme nem lenne.
- Miért?
- Mert nem változtatna semmin.
- Miért?
- Mert ugyan úgy fájna.
- Miért?
- Hagyjuk ezt! - Egyre dühösebb lett, ahogy én is.
- Nem Niall! Válaszolj! Miért?
- Mert kibaszottul szerelmes vagyok belé. Mert kurvára fáj, hogy ő nem ezt érzi és mert a puszta tény, hogy lefeküdtünk számomra nem hiba. Nem volt az és soha nem is lesz! - Niall üvöltött, de nem haragudtam rá. A következő pillanatban, rázkódni kezdett alattam a teste, leszálltam róla ő pedig felült. Torkomban egy hatalmas gombóc növekedett mikor megláttam sírni. Még, hogy egy fiú nem szenvedhet a szerelemtől. Hülyeség... Gondolkodás nélkül zártan őt karjaimba. Niall hátamra rakta kezét pólóm hátát szorította, fejét nyakamba fúrta és éreztem könnycseppjeit bőrömön. Jobb így neki. Jobb ha kiadja magából. Nem érezhetek bűntudatot. Erősen szorítottam azt akartam, hogy érezze én vele vagyok és vele is leszek....