Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, de épp ezért próbáltam meg hosszabbra megírni a mostanit. Remélem, hogy jó lett és, hogy tetszeni fog nektek.

Köszönöm a hozzászólásokat és a kedves szavakat :)

Jó olvasást! Imádlak titeket!

15. Fejezet

Különböző érzések

Egészen kellemes és szép álmom volt. Egy gyönyörű tengerparton sétáltam ahol a homok besüppedt a talpam alatt és a tenger hullámai lágyan cirógatták a lábam. A parton szörfös fiúk tucatjai mászkáltak és hódították meg egyetlen kis mosolyukkal a lányok szívét, akik elpirulva inkább hátat fordítottak, leplezve zavarukat. Pár éves kisgyerekek szaladgáltak fagyival összekent arccal és páran még homokvárakat is építettek, de voltak akik labdáztak vagy éppen a szerelmükkel enyelegtek. Kellemes álom volt. Olyan valósághű. Én már láttam ezeket a dolgokat mikor még Amerikában éltünk. Honvágyam van, kár is tagadni...
Az álmom csodaszép volt, de véget ért, mert a telefonom hangos csörgése jelezte, hogy ideje lenne felkelni. Magamhoz vettem, megnéztem mennyi az idő, majd egy laza mozdulattal az ágyra dobtam és mivel a gravitáció és a fizika törvényei érvénybe léptek, ez egy kisebb ívet leírva, egyenesen a földre zuhant. Nem tudott érdekelni. Túl fáradt voltam, ráadásul pontosan tudtam, hogy mi vár rám a mai nap. Ma van a bál. Semmi kedvem hozzá. Semmi.
Mint egy zombi, úgy kelhettem fel az ágyból. Ma nincs suli, de még is úgy érzem mintha oda készülődnék. Niall és Ashly számít rám. Miattuk ki kell bírnom.
Elvánszorogtam a fürdőig, ahol kisebb szívrohamot kaptam mikor megláttam magam a tükörben. A hajam kócos, a szemeim karikásak és puffadtak a sok sírás miatt. Zayn, Zayn, Zayn. Miattad van. Utállak. Vagy ha nem is, akkor próbállak. Segítettem neked, de még egy köszönöm se hagyta el a szádat. Elegem van. Mostantól nem is érdekelsz! 
Megtámaszkodva a csap szélén, nézek farkas szemet saját magammal. Miért? Miért van az, hogy én mindenkinek segítek aki rossz passzban van, de ha én vagyok szarul azt észre se veszik?  Mert nem hagyom, hogy észrevegyék...
Ezért..
- Na ebből varázsolj herceg nőt anya. -Mormolom magam elé, mivel tudom, hogy percek kérdése és beront az anyám, hogy elkezdje a báli előkészületeket. A hajam, a ruhám és a sminkem mind az ő dolga, mert szereti magára vállalni ezeket. Rengeteget dolgozik így nem lenne szívem nemet mondani neki, hisz ilyenkor olyan lelkes. Ennyi neki is kijár. Én vagyok az egyetlen lány és mindig is szerette befonni a hajam és dicsekedni a szomszédoknak az állítólagos szépségemmel. Milyen kár, hogy én ezt nem így érzem..

***

- Drága kincsem én most elmegyek a ruhádért. Te addig mosd meg a hajad és nehogy beszárítsd, mert a természetes hullámában a legszebb! - Anya lelkesedése látszólag rám is rám ragadt, de az csak a profi színészi vénámnak volt köszönhető, hogy ezt el is hitte.

- Rendben anyu. - Kiáltom, mivel ő már a földszinten készülődött. Az egész alakos tükör előtt állva, alaposan végignéztem magamon. Semmi különleges. Hosszú barna haj és az átlagosnál kisebb magasság. Az arcom sem szép, inkább csak aranyos és a testalkatom se, az a külső tulajdonságom ami miatt belém lehetne szeretni. Egyedül a szemeim azok amik miatt úgy érzem különlegesebb vagyok. Kékek, de bizonyos fény viszonyok között akár még zöldnek is lehetne nézni. Ezt az egyet tényleg szeretem magamban.

- Kincsem! - Kiáltott fel anyu. - Itt van az egyik barátod! Beengedem, de nekem menni kell. Szia bogárkám!

- Szia anyu! - Válaszolok vissza . Biztos Niall az, bár megbeszéltük, hogy nem jön át addig míg készen nem vagyok. Mivel csak fehérnemű volt rajtam, így gyorsan magamra kaptam egy hosszú pólót. A szöszi előtt nem szégyellem magam. Már aludtam is vele, szóval szerintem ez már nem oszt nem szoroz. Az ablakon kinézve észreveszem még ahogy anyu beszáll a kocsiba és elhajt. Bár én is úgy láthatnám magam, ahogyan anyu engem. Nagyot sóhajtok és abban a pillanatban össze is rezzenek, mivel két kéz a csípőmre szorít és gyöngéd puszit nyom az illető a nyakamra. Ebből a tettből pedig tudom, hogy nem Niall a vendégem.

- Louis! - Fordulok meg vidáman. 

- Tudod reménykedtem benne, hogy az esti ruhádban leszel. - Kaján vigyor ül ki  arcára miközben kék számpárját az enyémbe fúrja.

- Azt majd csak este láthatod. 

- Az én kedvemért se veszed fel? - Kérdezi bájosan, mint egy három éves kisgyerek.

- Bizony, nem.

- Na és most? -Kérdezi, majd közelebb von magához. Ajkai már csak pár centire vannak az enyémtől.

- Nem még most sem. -  Óvatosan közelebb vont magához és várt. Nekem kellett eldönteni, hogy mit szeretnék. Egyértelmű volt. Csókot. Ajkaimat óvatosan az övéire nyomtam, viszont abban a pillanatban a lábam már nem a földön volt, mivel Louis felkapva engem egyenesen az ágyig vitt, ahol gyengéden végigfektetett. Felém tornyosult, mélyen a szemembe nézett és csak ennyit mondott.

- Gyönyörű vagy. - Mondd mit látsz bennem Louis? Mi olyan gyönyörű bennem? Miért vonzódsz hozzám ennyire? Nem értem... Komolyan nem...

- Miért? - Bukik ki belőlem a kérdés. - Miért? - Hangom elcsuklik, a sírás kerülget. - Csak azért vagyok gyönyörű mert hagyom, hogy megfektess?

- Mi? Emily dehogy. Te ezt hiszed?

- Olyan kedves vagy hozzám. - Ennyi. Eddig bírtam sírva fakadtam - Nem akarlak elveszíteni Louis.

- Nem fogsz. - Hangja megnyugtatott.

- Biztos? - Kérdeztem hüppögve.

- Ígérem neked. Megesküszöm. - És abból ahogy ránéztem biztosra vettem, hogy igazat mond. - De mi a baj Emily? - Én pedig elmondtam neki. Ő pedig elképedve végighallgatta..... Louis Tomlinson az egyetlen ember aki tudja mi bánt. Megbízok benne. Nem árulja el senkinek. Remélem..

***

Elképedve néztem végig magamon a tükörbe, miközben anyu az utolsó simításokat is elvégezte a hajamon.

- Csodaszép vagy életem. - Mosolygott rám anyu. Halványan ugyan, de én is ezt tettem.

- Nem jó ez így. - Vakargatta apu a tarkóját.

- Miért? - Kérdeztem félve. - Nem tetszik?

- Dehogynem, csak nyugodtabb lennék ha az öcséd veled mehetne.

- Ezt adom. - Szólt közbe Chris, aki keresztbe fonta kezeit a mellkasa előtt és úgy mért végig. - Nővérkém így megfognak erőszakolni.

- Jaj ne legyetek már ünnep rontók! - Szólt rájuk anyu. - Hogy erőszakolnák már meg? 

- Elkábítják, elrabolják, megerőszakolják. Ezen mi nem érthető? - Fintorodig el az öcsém.

- Drága fiam, te beteg vagy. Túl sok bűn üldözős filmet néztél. - Forgatja meg a szemeit anyum.

- Te komolyan nem félted? - Öcsém széttárta kezeit.

- Ott lesz Niall is. - Vetem közbe.

- Még egy ok az aggodalomra. - Nevet fel Chris.

- Bunkó. - Nyújtom ki rá a nyelvem.

- Szóval akkor Chris nem mehet? - Kérdezi apu. 

- Nem! -Vágjuk rá egyszerre anyuval.

- Jól van na. Le ne harapjátok a fejemet.

- Nő uralom van. - Csóválja a fejét az öcsém.

Na igen ez az én családom. Kicsit defektesek, de a világ legjobb szüleit és a legédesebb öccsét kaptam ajándékba. Szeretem őket. Nélkülük az életem semmit sem érne....

***

- Nekem lesz a legjobb dolgom ezen a bálon. - Lelkendezett Niall. - Két jó csajjal megyek és mindenki irigy lesz rám. - A szöszi arcáról le se lehetett vakarni azt a bárgyú mosolyt.

- Bolond vagy. - Jegyzi meg halkan Ashly, mire a szöszi mérgesen méregeti.

- Te meg vészesen magas mégse szólok. - Mindig ezt csinálják. Rosszabbak mint egy házaspár. 

- Te meg túl szőke. - Vág vissza a barátnőm.

- Te is az vagy.

- De én lány vagyok.

- És ez mióta érdekes?

- Horan ez nem vicces! 

- Nem akarom megzavarni ezt a elmés csevegést, de megérkeztünk. - Szólok közbe mert félő, hogy még egymásnak mennek.

- Király. Hölgyeké az elsőbbség. - Niall kinyitja nekünk az ajtót, majd maga után bezárva azt megjegyzi, hogy mennyire jól néz ki a kajás asztal. Csinálunk pár képet, de egyébkén gyorsan elindulunk a bálterem irányába. Belépve egyből megcsap a sok különböző parfüm illata és felcsendülnek a jól ismert dallamok és mindenki nevet, eszik, iszik, vagy táncol. Hangulatos kis este, az már biztos.

Körbenézek ismerős arcokat keresve és szinte azonnal kiszúrom az egyik asztalnál ülő Liam-et. Szinte futva sietek oda hozzá, hogy üdvözölhessem. Jelenlétemet ő is kiszúrja és a székről felállva tárt karokkal fogad. Belesimulok ölelésébe és a szívem megnyugvásra talál. Az egész napi problémáim és kétségeim elszállnak, mikor az erős kezek közrefognak. Biztonságban érzem magam mellette. Mint egy idősebb fiútestvér aki szavak nélkül is megért.
- Pici hölgy, maga aztán kitett magáért. Káprázatosan nézel ki. - Mosolyog rám kedvesem, de szavai üres fülekre találnak. Ha annyira szép vagyok, miért nincs senkim. Próbálok hinni a kedves szavaknak, de nem megy.
- Wood. - Hallok meg egy nevetős és csilingelős hangot.
- Harry. - Ajkaim felfelé görbülnek már a puszta látványától is. Elegáns öltözete tökéletesen rá van szabva és sármos arcvonásai most még férfiasabbnak tűnnek. Tekintete elidőzik rajtam. Alaposan végigmér és miután végzett, cseppet sem illendően a szemembe mondja.
- Dögös vagy. Egy menet a mosdóban? - Kacsintás zavarba hoz, de az eddigi bókok közül talán ezt éreztem a legőszintébbnek. Nevetnem kellett rajta.
- Kösz nem. - Nevetek tovább. - Majd a barátnőd. - Kacsintok mire ő megragadja a karomat és közelebb von magához.
- Bella nincs itt. Amiről nem tud az nem is fáj neki. - Ezzel a mondatával azonban feldühít.
- Bunkó vagy. Ha nem szereted ne szórakozz vele. - Zöld íriszei az enyémeket fürkészik és jelen pillanatban nem tudom kivenni, hogy most mérges, sértődött, vagy pusztán csak dühös a szavaim miatt. Azonban nem tudom, hogy miért és, hogy hogyan de egy pillanatra azt kívántam bárcsak minden ugyan ilyen maradna. Azt akartam, hogy Harry ne mozduljon el mellőlem és, hogy ne távolodjon el. Ez sem jó. Vonzódni olyanhoz aki csak kihasznál. 
- Elengednél? - Kérdezem végül, de a szívem mélyén én sem akarom.
- Mi van ha nem? - Húzza fel szemöldökét.
- Akkor megveretlek Liam barátommal.
- Azt hiszed, hogy ártani tudna nekem? - Kérdezi miközben feje vészesen közelít hozzám.
- Miért nem? - Kérdezem mire felnevet.
- Alábecsülsz Wood.
- Mit tudsz te amit ő nem?
- Csábítani, lányokat extázisba ejteni, szenvedélyesen csókolni, és éreztetni egy lánnyal, hogy gyönyörű. - Szemibe nézve elönt egy furcsa érzés. Más ez mint mikor Louis hozzámér vagy megcsókol. Nála csak olyankor érzek igazi vonzalmat. Harry azonban pusztán azzal, hogy beszél olyan érzéseket vált ki belőlem, amiről nem is tudtam, hogy létezik.  Aggasztó, nagyon aggasztó.
- Kérlek Harry. - Sóhajtok nagyot. - Menj és csábíts más lányokat. Nekem nem kellesz. - Csak ránk ne szakadjon a plafon te jó isten! Ekkorát hazudni már tuti, hogy bűn.
Szemeiben azonban nem a sértődöttséget vélem felfedezni, hanem a kihívást jelentő tüzet. Szépen lassan elenged és annyit mond.
- Majd meglátjuk.

A szívem a torkomban dobogott és a vér lüktetett az ereimben. Túl sok volt ez nekem. Túl sok mindenre jöttem rá a mai nap. Különböző érzések... Liam, aki a bátyám is lehetne. Niall, aki a legjobb barátom. Louis, aki egy hülye romantikus filmben, tuti a szeretőm lenne. Harry, aki pusztán azzal, hogy van nehezebbé teszi a lélegzet vételemet és a józan gondolkodásomat.
Na és persze van még egy valaki, de arra inkább nem gondolok.
- Szabad egy táncra? - Torkomban a gombóc kétszer akkora lett mint eddig. Felnéztem de bár ne tettem volna, mert így láttam, ahogyan válaszra vár. Most mit tegyek? Habozásomnak azonban meglett a következménye, mivel leült mellém. - Tudom, hogy haragszol. - Kezd bele. - Jogosan. - Sóhajt fel. - Meg kellett volna köszönnöm és bocsánatot kellett volna kérnem az apám miatt.
- De nem tetted. - Szólok közbe és most már bátran beletudok nézni a barna és csillogó szemeibe, mivel dühít ez az egész helyzet.
- Sajnálom, de hagy engeszteljelek ki. Táncolj velem.
- Mert az elég... - Forgatom meg a szemeimet.
- Csak egy tánc. - Mosolyodik el. - Vagy talán félsz attól, hogy a csáberőm miatt rám veted magad?
- Sok mindentől félek, de ettől nem. - Hazudj csak. Hazudj....
- Akkor nem fogsz belehalni egy táncba.
- Legyen. - Sóhajtottam, mire ő a kezét nyújtotta én pedig elfogadtam. A tánctér közepére húzott és szorosan a csípőmre tette kezeit, mire én csúnyán néztem rá.
- Oké. Oké. Vágom, semmi taperolás, de ne feszengj már ennyire. Nem harapok. - Kis mosoly kúszik ajkaimra, de hamar le is fagy, mikor fülemhez hajolva a következő szavakat suttogja. - Itt még biztos nem. - Majd eltávolodik tőlem és a tekintetemet keresi, de én a gallérját szugerálom.
- Nem vagy vicces. - Mondom.
- Te se vagy egy humorzsák, de elnézem neked.
- Te nézed el nekem? - Kérdezem kicsit felháborodottan. - Te nekem?
- Jaj de kis heves lett valaki. - Nevet fel. - Ez tetszik. - Mondja, majd hirtelen közelebb húz magához.
- Zayn én vissza szeretnék menni. - Szavaim azonban süket fülekre találtak, mivel Zayn nem elengedett, hanem még szorosabban tartott. Nem akar elengedni? Ez a gondolat megmelengette a szívemet, de egyben rossz érzést is keltett bennem. Nem szabadna engednem neki. Azonban hiába voltam tisztában ezzel, az eszem nem tudott megálljt parancsolni a szívemnek, mert volt még egy érzés a lelkemben ami különbözött a többitől. Ezt Zayn Malik iránt érzem, de még magamnak se merem és nem is akarom bevallani.
Drága Emily Wood már megint nagy hibát követsz el! Súgta egy belső hang.  Tudom. Tudom. Tudom. De mit tehetnék? Sodródok az árral és csak reménykedni tudok. Remélni, hogy a múlt nem ismétli meg önmagát..

Sziasztok! El se tudom mondani, hogy mennyire szégyellem magam, hogy ilyen rég volt fent új rész. Borzasztó érzés, de végre valahára rávettem magam és leültem írni. Nem tudom mennyire lett jó, de remélem azért tetszik. 

UI:  Köszönöm az új feliratkozásokat! :)

Imádlak titeket! :)

Jó olvasást!

14. fejezet 

Nekem is fontos.

2.rész

A szívem a torkomban dobogott és a fejem olyan erővel lüktetett, hogy azt hittem belebolondulok. Tehetetlen vagyok és ez nagyon bosszant. Látom ahogy szenved és a fájdalomtól eltorzult arca szinte könyörög a mentős pasasnak, hogy hagyja abba azt amit éppen csinál. Zayn borzasztóan néz ki. A fején lévő kötés újra meg újra átázik és ez ellen nem tudnak semmit tenni, csak cserélni de a csokiszemű fiút elnézve ez sem lehet a legkellemesebb dolog. A fájdalomtól felordít, de fura módon örülök neki. Így legalább tisztában vagyok azzal, hogy élsz. Jake a mentős éppen arról magyaráz, hogyha most nem ad be neki érzéstelenítőt akkor belefog őrülni a fájdalomba, mivel össze kell varrni a fejét.

- Kérem uram. - Próbálkozik még egyszer, de Zayn makacs.

- Nem! Nem, nem és nem. - Gyerekes viselkedése feldühít és legszívesebben most felpofoznám ha tehetném, de az eléggé övön aluli lenne, ha pont most akarnám elgyepálni, mikor a legrosszabb passzban van.

- Zayn kérlek. - Szinte már könyörgök neki. Mellé guggolok, de nem akar rám nézni. - Figyelj rám légyszíves! - Keze után nyúlok és megszorítom azt, de Zayn még mindig a mentős srác kezében lévő hatalmas tűre koncentrál. - Nézz a szemembe Malik! - Erre végre felfigyel és csodaszép szemeit az enyémbe fúrja. Segítek ha akarod, ha nem. - Nem lesz semmi baj. - Nyugtatom, miközben végigsimítok kézfején. - Itt vagyok. - Próbálok higgadtan beszélni, de még számomra is ijesztő az az injekciós tű amit Jake a kezében tart.
- Most elszámolok háromig és azután beadom az érzéstelenítőt. Rendben lesz így? - Kérdezi, mire Zayn-re pillantok, aki csak aprót bólint. Pont akkorát, hogy azt csak én láthassam.
- Mehet. - Nézek fel a fiatal srácra, akinek borostyán színű szemeiben megértés és hála tükröződik. Neki is nehéz lehet, nap mint nap ilyen szörnyű balesetekkel szembesülni. Ők az igazi hősök. Rájuk kéne felnézni és az ő példájukat követni. 
- Egy. - Kezdi el a számolást, mire Malik rászorít a kezemre. Fáj neki. Ebben teljesen biztos vagyok.
- Mesélj valamit. - Kérlelt Zany és hangja olyan meggyötört volt, hogy a szívem szó szerint belesajdult.
- Egyszer kiskoromban volt egy aranyhalam. - Fogalmam sincs mit kéne neki mondanom.
- Hogyan hívták? - Kérdezi.
- Kavics volt a neve.
- Jó hülye név egy aranyhalnak. - Neveti el magát és bár az első háziállatom nevét cikizi nem tudok rá haragudni, mert most először legalább nevet egy kicsit, sőt ha jobban belegondolok ez az első alkalom, hogy két értelmes szót váltottunk egymással.
- A kutyámat pedig Jacksonnak hívták. - Morfondírozok el.
- A Hanna Montanaban is így hívták a csávót. - Vonja össze a szemöldökét.
- Igen, mert onnan kapta a nevét.
- Hihetetlen vagy. - Mosolyodik el. - Minden állatodnak ilyen kretén neve volt?
- Ha jobban belegondolok, akkor igen. Falat a teknős, Tücsök a nyúl.
- Tücsök? - Fintorodik el. - Szegénykém. Ilyen névvel élni.
- Ne csúfold! Egyediek voltak.
- Ezzel nem is vitatkoztam.
- Készen is vagyunk. - Szólal meg Jake. Hitetlenkedve pillantunk rá. Gyors volt és profi. Észre se vettük, hogy végzett. - Most pedig, ha kérhetem üljön fel és akkor összevarrom a sebét.
- Nyugodtan tegezz. - Szólalt meg Zayn, majd felült.
- Rendben. - Vigyorodott el a borostyánszemű srác.

Igazából fel se tűnt, semmi jel nem utalt rá. Egy ideig fel se fogtam. Eszembe se volt, csak akkor mikor a mentőből kiszálltunk. Akkor ért a felismerés, hogy mindvégig Zayn kezét fogtam, szorítottam és, hogy nem engedtem el. Neki vajon feltűnt? És ha igen, akkor miért nem engedte el? Emily te ostoba! Nem egyértelmű? Azért mert az a vérmennyiség amit elvesztett az ájulás közelében tartotta és nem volt ereje felfogni a körülötte lévő dolgokat. Igen ez lehet a magyarázat. A kézfejem bizsergett érintése nyomán és ettől kicsit lesokkoltam. Biztos csak elzsibbadt....Vagy valami olyasmi..

...

Alszik. Nem is csodálom, hogy elfáradt. A kórházi ágya mellett ülök és el se mozdulok addig, míg a szülei meg nem érkeznek. Már értesítették őket, így egészen biztos, hogy nemsokára ideérnek. Addig viszont nem marad egyedül, mert fáj beismernem, de nagyon is aggódok a barna herceg miatt. Fejemet az ágya szélére hajtom és onnan figyelem Zayn hosszú szempilláit, férfias arccsontozatát és kreol bőrét. Teljesen elbűvöl telt ajka, amitől kicsit zavarba is jövök, mert nem szokásom férfiak száját nézegetni. Meg amúgy is mióta tekintem őt férfinak? Jaj Emily, miért hazudsz magadnak? Mindig is így tekintettél rá! A belő hangom idegesítően nyomatta ezt a szöveget, amit próbáltam kizárni, de sikertelenül. 

- A picsába már. - Szitkozódtam a kelleténél kicsit hangosabban. Meg is ijedtem, hogy netalántán felkeltem Malikot, de olyan mélyen alszik, hogy ez lehetetlen. Ajkaimra egy féloldalas mosoly kúszik. A látvány inkább egy kifáradt ötéves kis srácéhoz hasonlít, ami csak még aranyosabbá teszi. Állj már le! Szólok rá magamra ismét. Az ajtó azonben nyitódik és magamba hálát adok az istennek, mert így legalább végre elmehetek és nem kell tovább figyelnem, ezt az alvó, idegesítő, makacs, önfejű, de mégis a szívemhez közelálló srácot. Kedvelem ezzel még nincs semmi baj.... De van! Utálnom kéne, azokért amiket mondott. Akkor most mi van? Komolyan már nem értem. Elég volt! Én most elmegyek. Ez a tervem azonban csődbe megy, mikor megfordulva egy ideges férfi alakot látok, aki szinte csörtetve rohan oda az ágyban fekvő fiúhoz. Ő lenne az apja? Nagyon hasonlítanak, szóval biztosan. Azonban nem az történik amire számítottam. Nem aggódva méregeti és még csak meg se kérdezi mi baja, egyszerűen üvöltözni kezd.

- Zayn! Zayn! - Kiabálja. Ez aztán a minta apa. Gondolom magamba és arra a döntésre jutok, hogy lehet jobb ha maradok. A fekvő srác óvatosan nyitja ki szemeit és szinte azonnal fekvőhelyzetbe nyomja magát, ahogyan megpillantja az ágya mellett álló idegrohamot kapó apukát.

- Elmondanád, hogy mégis mi a francot csináltál? - Ordítja. - A munkából kellett idáig rohannom, hogy megnézzem mi van azzal a hülye fejeddel. Komolyan ennyire felelőtlen vagy? Elképeszt a nemtörődömséged. - Az állam szinte leesik a meglepődöttségtől. Ennek meg mi értelme van? A fia az orvosok szerint nagyon súlyos agyrázkódást kapott, erre ez meg itt üvöltözik? Apa az ilyen? Zayn meg, meg se mer szólalni.

- Már elnézést. - Szólalok fel, mire mindketten felém kapják tekintetüket. - Egyáltalán nem Zayn hibájából történt. Foci meccsük volt és ellökték. És igen a fel nem tett kérdésére válaszolva rendben van, de agyrázkódást kapott. - Cinikus voltam, de nem érdekelt. Feldühít az ilyen ember.

- Magácskában kit tisztelhetek? - Kérdezi fintorogva. - Ő az új prédád? - Kérdezi Zayn-től, aki inkább elfordítja fejét az ellenkező irányba. Köszi a támogatást... - Jobb ha rám hallgatsz apróság. Nem jársz jól a fiammal, mert egy igazi tapló. Azt ajánlom menekülj amíg lehet.

- Nem vagyok a prédája! - Szűröm ki fogaim között. Sértett a tudat, hogy ítélkezik pedig nem is ismer.  

- Lényegtelen. - Legyint. - Hidd el, hogy megszerez magának, ha nagyon akarja.

- De nem akarja! - Felrobbanok az idegességtől.

- Majd meglátjuk. Mindenesetre én szóltam. - Vonja meg a vállát.

- Már tudom, hogy honnan örökölte Zayn a bunkó stílusát. - Már nem érdekelt az etikett se az, hogy az idősebbekkel tisztelettel kell bánni. Nem beszélhet így velem!

- Már megbocsáss. - Kerekedik ki a szeme.

- Jól hallotta! És én most megyek.

- Emily várj! - Szólt utánam Zayn és én hülye visszafordultam hozzá. Tekintetében égett a bűntudat, de nem szólt semmi.

- Neked is szia! - Bevágtam magam mögött az ajtót és rohanva indultam meg a kijárat felé, de nem sokáig jutottam, mert belebotlottam a többi fiúba a váróteremben. Nem gondolkozva egyenesen Niall felé vettem az irányt és testem egy kisebb puffanással adta tudtomra, hogy megérkeztem. Szorosan öleltem magamhoz. Nem Zayn apjának szavai fájtak, hanem a tény, hogy én támogattam őt mikor kellett, de ő csak kussolt mikor az apja nem csak engem, de őt is alázta. Már megint ki lettem használva...

- Baj van? - Hallom meg Niall édes és aranyos hangját, ahogy a hajam simogatásával nyugtatni próbál.

- Zayn apja egy vadbarom. - A szavak csak úgy jönnek belőlem, de mire feleszmélek Harry szinte rohan a szobába ahol Malik fekszik. - Mi az? - Kérdezem könnyes szemekkel, de senki nem válaszol.

- Nagyon megbántott? Mr. Malik nem a kedvességéről híres. - A kisebbik Malik sem, de ezt inkább magamban tartottam.

- Egy seggfej. Nem is aggódott a barnaság miatt. Leüvöltette a fejét, aztán engem piszkált, mert már nem tudtam nézni, ahogy bántja Zayn-t.

- Beszóltál neki? - Nevet fel Louis.

- Be. - Bólintottam egy aprót.

- Jól tetted. Zayn apja egy igazi barom. Meg se érdemelni, hogy apának nevezzék. - Liam mérges volt most először láttam rajta, hogy mennyire védelmező és a fiúk közül talán benne tombolt legjobban az igazságérzet. - Gyere Emily, haza viszlek! - Szólal meg újra Payne. - Nem bírnék most nyugottan bemenni oda, te pedig nem mehetsz haza egyedül. Mennyünk, rendben? - Én csak bólintottam és felvettem a kabátom. Elköszöntem a szöszitől aki a lelkemre kötötte, hogyha hazaértem hívjam fel. Louis szorosan magához vont és egy gyöngéd puszit lehelt arcomra, amitől melegség járta át a szívem minden kis szegletét.

- Majd beszélünk. - Teszi még hozzá és tudom, hogy megfog látogatni otthon. Ettől már most zavarba jöttem, mert pontosan tudtam, hogy mire gondol.

...

 - Zayn apukája miért ilyen barom? - Kérdezem, mikor Liam befordul a kereszteződésnél.

- Mindig is ilyen volt. Már kicsinek is így bánt vele és soha nem volt a kedvesség mintaképe. - Válaszolja és látom rajta, hogy mennyire dühíti ez az egész. Liam nagyon jó ember. Elegem van ebből a témából, így megpróbálok feldobni egy másikat.

- Megnyertétek a meccset?

- Meg. - Válaszolja és egy büszke mosollyal felém fordul. - Miatta nyertünk. Zayn-ért. Neked pedig külön hálával tartozunk. Nem lettünk volna ennyire nyugodtak, ha te nem mész vele. Mindenki nevében köszönöm meg neked, hogy ennyire édes voltál és félretetted az érzéseidet.

- Ugyan, ez semmiség és tény, hogy Zayn nem a szívem csücske, de aggódtam érte, sőt azt kell, hogy mondjam rettenetes érzés volt őt így látni. Borzasztó.

- Sejtem. Emily Wood  te egy hős vagy! - Kacsint rám.

- Nem Liam az te vagy. - Mosolygok rá. - Az én szememben legalábbis biztos. Liam csak rém nézett és látta, valamit a szemében. Mintha bánatos lenne. De miért? Rosszat mondtam? Bolond vagy Emily! Neki is van múltja. Nyilván eszébe jutott valami. Valami ami rosszul érinti.....

...

Nem értem magamat. Nem értem és már nem is akarom. Mert talán fájna a felismerés, fájna a tudat, hogy megint képes lennék elkövetni ugyan azt a hibát. Beteges vagyok. Saját magamnak okozok problémát. Egyszer azért jó lenne ha feltalálnák az időgépet, mert így visszamehetnék az időben és emlékeztetném magam a hibáimra és arra, hogy az életemet tönkretenné még egy olyan kapcsolat, mint amit Anthony-val éltem meg. Nem történhet meg úja és minden erőmmel azon leszek, hogy ezt megállítsam. Nem törhetnek fel az érzelmeim. Mert én már nem ugyan az a lány vagyok! Nem szeretek olyat, aki nem szeret engem. Nem leszek kellék és pótlék se. Emily Wood vagyok és egy nap megtalálom az igaz szerelmemet.