Költözés

Sziasztok! Mint láthatjátok meghoztam az elő részt.

Az első 2-3 rész nem olyan izgalmas, de hát minden történetnek kellenek alapok.

Azért remélem tetszeni fog nektek. 

KÖLTÖZÉS…

- Emily drágám, gyere már!

- Megyek anyaaaaaaa! – Kiáltottam vissza. Beálltam a tükör elé még egyszer végig néztem magamon majd, lerohantam a nappaliba ahol már mindenki engem várt.

- Na, végre, hogy elkészültél. Mi tartott eddig? De mindegy is csak induljunk már!

Anyu az ajtó felé terelgetett minket. Mielőtt beszálltam volna a kocsiba egy utolsó pillantást vetettem a házra ahol az eddigi életemet éltem. Hihetetlen, hogy elköltözünk….

A kocsiban ülve azon gondolkoztam, hogy anyát miféle erő vette rá arra, hogy San Diegóból, Londonba költözzünk?! Nem sok kedvem volt ehhez a költözősdihez, de hát mit lehet tenni, ahogy mondani szokás, szülű diktál, gyerek kussol …

-Áuuu !  Mordultam fel mikor a drágalátos kisöcsém vállon ütött – Mondd Chris ezt meg miért csináltad?- Válaszul egy hangos nevetést kaptam.

- Jaj, nővérkém, hogy én mennyire szeretem mikor így kiakadsz!- Mosolygott rám szélesen.

- Öcskös, úgy érzem megfeledkeztél valamiről…

- Még is miről?

- Arról, hogy jóval erősebb vagyok, mint te! - Rávetettem magam  és testvérekhez méltóan elkezdtünk verekedni . A kis mókánknak anya vetett véget, és mivel anyu szava szent nem is gondolkodtunk sokáig abba hagytuk a kis ’’csetepatét ’’ , ahogy anyu mondaná és szépen visszaültünk a seggünkre.

Úgy döntöttem inkább zenét hallgatok az út hátralévő részében.

Emily Wood vagyok tizenhét éves. A szüleim Dorothy és Joe ingatlanértesítők. Éppen ezért költözünk Londonba, elvileg ott nagyobbak a lehetőségek. Nem örülök neki, de valahogy még se bánom annyira. Szenvedés, csalódás, hűtlenség, fájdalom, ezekkel a szavakkal jellemezném az utóbbi egy évemet. De épp ideje váltotzatni, előrelépni. Menni fog, érzem. Nem akarok többet csalódni, azt egyszrűen már nem tudnám elviselni....

/Az új lakásban/

Menő..Eltévedtem a saját házunkban, már vagy 20 perce keresem a fürdőszobát, de sehol semmi.

Ez a ház hatalmas tele van folyosóval és rengeteg szobával, nem is értem minek nekünk ennyi szoba, hisz csak négyen vagyunk. 

- Hahó valaki! Kiáltottam el magam, de válasz nem jött. –Úr isten lehet, hogy ez egy elátkozott ház és a többieket már elrabolta a gonosz mumus? - Kaptam a szám elé a kezem, de ahogy végig gondoltam a mondatomat ki is nevettem magam.

- Ennek kicsi a valószínűsége drágám. - Lépett ki apa az egyik szobából, egy nagy mosollyal az arcán.

- Apu, mondd, hol a francba, van itt a fürdőszoba?

- Ezt, hogy érted? - Vágott apu értetlen fejet.  – Hisz a szobádba is van egy.

- Az ki van csukva!- Tiltakoztam. –Az enyémbe tuti nincs.

Apa addig bizonygatta, hogy van, hogy megnéztem még egyszer a szobámba.  És lám tényleg volt!

Ez is csak én lehetek fél óráig kerestem mindenhol kivéve a szobámban. Rémesen logikus egy ember vagyok, tudom.  

                   Eléggé unatkoztam, így inkább úgy döntöttem bemegyek Chrishez és megnézem, hogy áll a pakolással. Kopogás nélkül berontottam, sosem voltam az etikett híve, szóval ezzel nem igen fárasztottam magam.  Úgy látszik Chris végzett a kipakolással, persze a sajátos ízlés világa megmaradt. Ruhák szanaszét, mindenhol a kedvenc parfümének illata volt érezhető. Az elengedhetetlen hajzseléi már a szekrényen sorakoztak, ő maga pedig az ágyon feküdt félmeztelenül , csukott szemmel, zenét hallgatva. Tudjátok, én a nővére vagyok, de még nekem is feltűnik az a tény, hogy az én kisöcsém igen is helyes. Bár még csak tizenhat éves, de San Diegóban rengeteg lány odáig volt érte, ő pedig élvezte a helyzetet. Az tudni kell, hogy mi egyébként nagyon jó testvérek vagyunk, bármi van egymást sosem hagytuk cserben még soha.  Leültem az ágyára, de a jelenlétemet még mindig nem vette észre. Néztem őt. Sokan mondák már, hogy egyáltalán nem hasonlítunk és ez igaz is. Míg nekem nagyon világosbarna hajam van néhol már szinte szőke, addig neki sötétbarna, inkább fekete. Nekem kék szemeim vannak, míg neki mélybarna és bőrszíne is kicsit kreolabb, mint az enyém.  De a legidegesítőbb, hogy míg én 17 évesen 156 cm vagyok addig ő 16 évesen 180 cm. Na ja, külsőleg tényleg nem hasonlítunk, de legbelül nem is lehetnénk hasonlóbbak.

Mivel még mindig nem vette észre, hogy a szobájában vagyok, megfogtam egy párnát és hozzá vágtam. Szemei ebben a pillanatban kipattantak és fenyegetően nézett rám.

- - Ezt most miért kellett?- Kérdezte tettet szomorúsággal.

- - Nem figyeltél rám! Muszáj volt.

- - Szóval muszáj hozzám vágnod egy párnát? Bravó! Gratulálok! –Tapsolt meg

- - Ne légy szemtelen még mindig idősebb vagyok!!

- - Már bocs, de a magasságom és az értelmi szintem alapján én vagyok az idősebb.

- - Már megint kezdi! – Csaptam a homlokomra nevetve –Istenem adj nekem erőt ahhoz, hogy türelmes legyek ehhez az idiótához.

- - Héjj! Nem vagyok idióta, kikérem magamnak!

- - Kérd, de ez attól még nem változik- Felnevettem arckifejezését láttán, amit ki is használt,mert maga alá gyűrt és csikizni kezdett.

- - Ch-Chris hagyd abba ké-kérlek! - Nem bírtam, már a könnyem is kicsordult a sok nevetéstől. Mikor abba hagyta a kínzásomat, komoly arcot vágva engem nézett.

- - Most meg mi van?- Kérdeztem még nem teljesen normális hangon.

- - Legközelebb kopognod kéne!

- - Mert, hogy? Csak nem titkolsz valamit drága kisöcsém?- Kérdeztem felvont szemöldökkel.

- - Nem! De mi van ha benyitsz és tök pucér vagyok? És ha épp csaj van nálam? Egyértelműen kopognod kellene. – Ismételte meg magát, mint aki tök okosat mondott.

- - Aj kisöcsém annak az esélye, hogy egy lánnyal talállak a szobádban szinte nulla.

- - Ohhh ez nem volt szép! - Mondta vigyorogva.

Beszélgettünk még egy ideig, már ha a mi párbeszédeinket lehetett annak nevezni.

Estefelé visszamentem a szobámba, lefürödtem majd lelkileg felkészítettem magam a holnapra. Holnap lesz az első napom az új suliban. Kicsit, félek. Vajon lesz valaki, aki megszeret? Vagy egyből kitagadnak? De nem is érdekel annyira, lényeg az önbizalom Wood! Meg tudod csinálni!