Vallomás

Vallomás

Miért?

Gondolkodj mielőtt egy olyan személyt bántasz meg akit nagyon szeretsz, aki fontos. Mert majd mikor elveszted rájössz, hogy a te hibád volt és mindent te rontottál el, majd helyre szeretnéd hozni, újra boldog lenni. De sajnos erre többet NEM lesz esélyed.

      Hiányzol…. Ez olyan nem tudok enni, nem tudok aludni, már lassan nevetni is elfelejtek nélküled dolog és komolyan úgy érzem, hogy amikor elmentél magaddal vitted a szívem.

        Hülye vagyok, hogy nem jöttem rá hamarabb arra, hogy mennyire szeretlek. Hiba volt téged elengedni és azt gondolni, hogy kitudlak verni a fejemből, mert nem tudlak. Minden este lefekvés előtt rád gondolok. Elképzelem, hogy itt vagy velem. Az egyik kezeddel átkarolsz, a lábaink összeérnek. Aztán megcsókolod a nyakam és így alszunk el. Ez ringat álomba… Nehéz nélküled, te midig ott voltál nekem támasznak, még a legrosszabb korszakomba is mikor mindenki ellenem fordult  és lemondott rólam. De te kiálltál mellettem és a hatásodra megváltoztam, jobb ember lettem. Hiszek a mesékben és tudom mi nem hiába találkoztunk, nyálas dolog ilyet mondani, de mi összetartozunk. Most nem érhetek hozzád és nem nyomhatok gyöngéd csókot ajkaidra, nem hallod amit mondok, de én hiszek benne, hogy egy nap mind ezt bepótoljuk és újra boldogak leszünk mint azelőtt…

        Hiányzik. Hiányzik az érzés mikor boldog voltam. A szívemből a remény, hogy újra láthassalak. Elmentél! Fel kell fognom. De azt, hogy tegyem? Hogy csináljam azt, hogy elfelejtselek? Miközben még mindig fontos helyed van a szívemben. Nem tudlak elfelejteni és lemondani rólad, pedig mindenki azt mondja, jobb lenne, ha ezt tenném. De szerintem ez hülyeség ők is csak próbálnak erősnek mutatkozni, hisz a szívük mélyén mind remélik, hogy egy nap visszatérsz közénk. Hiszek benne, hiszek benned, sőt hiszek magunkban. Soha nem adom fel a reményt. Érted ezt? Soha!!! Várok rád 20, 30, vagy akár 40 évet is ha kell, sőt egy egész életen át várok rád ha csak egy kis esély is van arra, hogy újra velem legyél.

        Tudod, ITT a szívem környékén nagyon fáj. Fáj a hiányod. De ellentétben a többiekkel én ezt nem tudom kimutatni. A többiek üvöltenek, berúgnak, sírnak, elmondják bánatukat, és egy idő után szépen lassan megemésztik a dolgot. Kibeszélik magukból. De nekem ez nem megy. Nem tudok senkivel őszintén beszélni az érzéseimről. Magamba fojtom. Mindenki depis körülöttem és én próbálom bennük tartani a lelket, de ez nem könnyű, mert legbelül én is rettentően szenvedek. Sírok, már megint sírok, de valahogy már meg sem lepődök, mert ilyenkor mindig ez van.  Sokszor sírva alszom el és néha álmomban látlak téged, olyankor rettentően boldog vagyok, de mikor felkelek és rájövök mi a valóság, újra a mélybe zuhanok. Egyre nehezebb.

           Mondd, mért van az, hogy akárhányszor lehunyom a szemem, téged látlak magam előtt? Miért van az, hogy egész álló nap, csak te jársz a fejemben és nem tudok másra gondolni? Miért van az, hogy a szívemre rakom a kezem és a te nevedet dobogja? Persze tudom a választ. Azért mert menthetetlenül és kétségkívül beléd szerettem. Rá kellett jönnöm arra, hogy veszélyes dolog a szerelem. Rengeteg boldog és felejthetetlen percet okozhat, olyasmit adhat, amit nem lehet pénzben mérni. De ugyanakkor rengeteg fájdalmat okozhat, és sokszor okoz is. De egy szerelem csak akkor igazi, ha ezeket a fájdalmakat félretéve is tudják egymást önzetlenül és feltétel nélkül szeretni.

             Mostanság eléggé babonás lettem. Sokszor van az, hogy nézem az eget hullócsillagra várva. Úgy gondolom, ha láthatnék egyet és azt kívánnám, hogy legyen minden a régi, akkor, mint a filmekben az valóra is válna. Persze tudom, hogy ez butaság, sőt ez már a kezdete egy elme összeroggyanásnak, de én most már bármire képes vagyok érted.

               Az egyik nap megnéztem a Fogadom című filmet. Nem kellett volna. Az ilyen filmeknek mindig Happy And a vége és ez olyan kiábrándító. Én már pontosan tudom, hogy az élet egy cseppet sem hasonlít a filmekhez. Viszont valamit, nagyon becsültem abban a srácban. Tudod a filmben. Azt, hogy kitartott a szerelme mellett, pedig az semmire nem emlékezett. Ennek ellenére volt türelmes és gyengéd a nővel, pedig egyáltalán nem volt könnyű helyzetben. Ebből a szempontból azért tetszett egy kicsit….

                 Nem tudom mit kéne még mondanom neked. Talán csak annyit, hogy szeretlek. Tudom, tudom ezt már rengetegszer halottad, de olyan jó ezt kimondani. Mikor kimondom, mindig mosolyognom kell, mert ilyenkor mindig az jut eszembe mikor először mondtad nekem, hogy szeretlek…..