9. Fejezet

Bocsánatot szeretnék kérni, mivel elég rég volt már új rész. Nem akarok mentegetőzni, szóval csak annyit mondanék, hogy nagyon örülök az egyre növekedő olvasóim számának. Hálás vagyok érte :)
Ez a rész kicsit más mint az eddigiek, de remélem azért elnyeri a tetszéseteket. 
Jó olvasást! :)

Tesó Nap.

Nagyot nyújtózkodva kelek ki ágyamból, ügyelve arra, hogy Niall fel ne ébredjen. Megérdemli a pihenést, így hagyom hagy aludja ki magát. Halk léptekkel távozom szobámból és utam egyenesen az öcsémhez vezet. Csendben nyitom ki kis rejtekhelyének ajtaját és mosolyogva nyugtázom, hogy még mindig alszik. A mai napot szeretném vele tölteni, úgy érzem mostanában elhanyagoltam és biztos vagyok benne, hogy lenn mit mesélnünk egymásnak. Leültem ágya szélére és boldogan figyeltem, öcsém egyenletes lélegzését. Volt olyan időszak mikor minden egyes kis lélegzetvételét számon követtem, mert féltem, hogy elveszítem. Tizenhárom éves voltam, mikor Chris autóbalesetet szenvedett, az egyik barátjával és annak szüleivel. Kosárlabda edzésről jöttek hazafele, mikor beléjük ment egy másik autó. Chris barátja egyből életét vesztette, de a srác szülei és ő túlélték a dolgot. Az öcsém élet és halál közt lebegett és ez a tudat a mai napig megrémít. Emlékszem mikor beértünk apuékkal a kórházba, mindenki sírt körülöttem. Az orvosok nem mondtak semmit és mindenki tiszta ideg volt. Tizenhárom évesen, nem a legfelemelőbb dolog azt látni, hogy körülötted szépen lassan minden összeomlik. Sose hittem a csodákban és soha nem voltam hívő, de aznap mégis Istenhez fordultam segítségért. Kértem, könyörögtem neki, hogy ne vegye el az öcsémet és, hogy mentse meg az életét. Bután hangzik, de akkor úgy éreztem, hogy meghallotta szavaimat, mert mikor az orvosok kijöttek a műtőből, azt közölték, hogy az öcsém túlélte a műtétet. Bár az állapota, még nem volt stabil, de mindenkiből a megkönnyebbülést váltotta ki ez a mondat. A szüleim nevettek és ölelkeztek, egyedül én voltam az aki sírt. Sírtam, mert tudtam, nehezen fogja feldolgozni, hogy a legjobb barátja meghalt. Sírtam, mert megkönnyebbültem és mert még mindig nagyon aggódtam. Sírtam, mert belegondoltam, milyen lenne az életem nélküle és azért is sírtam, mert tudtam tartozok eggyel istennek. Visszaadta az öcsémet és ezért életem végéig hálás leszek neki...

- Bármire is készülsz, felejtsd el! - Halottam meg Chris, álmos és mély hangját. Halkan felnevettem.

- Kicsi a rakás! - Kiabáltam, majd ráugrottam, mire öcsém csak fájdalmasan felnyögött.

- Jól van, ha így játszunk.. - Chris hamar fordított helyzetünkön, csípőmre ült, majd csikizni kezdett. Ez az egyik gyenge pontom, mert rettentően csikis vagyok. Nagyon nevettem, próbáltam kiszabadulni, de nem ment. Végül röhögve dőltünk az ágyra.

- Mit szólnál hozzá ha ma tartanánk egy tesó napot? Csak mi ketten. Töltünk le filmeket, szerzünk sütit és beszélgetünk. Benne lennél? - Chris elmosolyodott. 

- Még szép. - Válaszolta és nyomott egy puszit az arcomra, majd felült. Így tettem én is. - Mondd mikor szoksz már le arról, hogy elcsórod a felsőimet? - Kérdezte nevetve, mivel most is az ő superman-es fölsője van rajtam.

- Soha! - Nyújtottam ki rá a nyelvemet és Chris is ugyan így tett. - Gyerekes vagy. - Nevettem fel.

- Én? - Mutat magár hitetlenkedve. - Rossz hatással vagy rám, ez azért van.

***

 Palacsintát sütök, hisz azt mindenki szereti. Niall még alszik, az öcsém pedig fent készülődik, de ahogy ismerem hamarosan úgy is lejön, mert imádja a hasát. Sejtésem be is igazolódik, mivel egy hangos trappolás után, nyílik a konyha ajtó és Chris lép be rajta. Nagy mosollyal az arcán foglal helyet az asztalnál és mint egy kisgyerek az oviban, úgy várja a reggelit.
- Mivel kéred? - Kérdezem.
- Juharsziruppal és tejszínhabbal. - Vigyorodik el. Gyorsan megcsinálom neki és pár perc múlva, már tömhette is a hasát. Elkészítettem magamnak is és én is helyet foglaltam az asztalnál az öcsémmel szemben.
- Amúgy.. - Kezd el beszélni Chris teli szájjal. - Mióta vagytok ti ilyen jóban a szőkével? - Kérdése nem lepett meg. Mivel az egyik kapcsolatomnak eléggé rossz vége lett, Chris fokozottan figyel arra, hogy kivel vagyok együtt. Bár Niall csak a barátom, de megértem, hogy aggódik értem, hisz szemtanúja volt annak, hogy milyen rosszul bánt velem Anthony. Csak egy év van köztem és az öcsém közt, ezért van az, hogy pontosan megértette akkoriban, hogy min megyek keresztül. Rengeteget segített nekem, de sosem bocsájtom meg magamnak azt az éjszakát, mikor miattam bunyóba keveredett.


8 Hónappal ezelőtt

- Miért csinálod ezt? Hagyj békén! - Kiabáltam. Nincs itthon senki, így hála istennek nem hallhatják, hogy veszekszünk.
- Ne ordibálj velem! - Szólt rám türelmetlenül.
- Miért ne? Te is mindig ezt csinálod! Nem érted meg, hogy fájdalmat okozol minden szavaddal?
- Végig hallgatnál?
- Már végig hallgattalak, nem is egyszer. Mindig végighallgatlak! Mondd, hogy tehetted ezt? Megcsaltál!
- Nem úgy volt, ahogy hiszed! - Csattant fel. Elegem van. Belőle és az állítólagos barátaimból. Elegem van az életből. Hazudtak. Egész végig hazudtak..
- De pontosan úgy volt! Lefeküdtél a legjobb barátnőmmel, bár ezek után, nekem nincs barátnőm se barátom. Menj el! Hallod? Takarodj!
- Nem beszélj így velem! - Ordítja el magát, majd nekem ront. Testem hangos puffanással jelzi, hogy a falnak ütközött. Kezemet szorítja és hiába próbálok kiszabadulni szorításából, nem megy.
- Engedj el te barom! Ez fáj! - Szemeibe könnyek gyűlnek. Nem tudom megállni, hogy ne sírjak. Minden olyan szép volt, talán túl szép. Hisz én szerettem őt teljes szívemből. Akkor meg miért romlik el minden? Miért utálnak ennyire az égiek? Miért nem hagyják, hogy boldog legyek? 
- Emily?! - Halottam meg egy ismerős hangot. Fejemet oldalra fordítva öcsém aggódó, de dühös tekintetével találkoztam. - Engedd el te mocsadék! - Üvöltötte, majd leszedte rólam és azzal a lendülettel behúzott egyet Anthony-nak. Én zokogva a földre rogytam, mint egy tehetetlen rongybaba. Könnyeim égették arcomat, a fejem lüktetett és a kezem is sajgott, de legjobban a szívem fájt. Szerelem. Boldogság. Törődés. Kedvesség és bizalom. Minden ilyen érzés elmúlt és a helyét átvette a fájdalom és a szenvedés. Próbáltam feltápászkodni, de nem ment, semmi nem ment, csak sírni tudtam és reszketni. A valóságba csak akkor csöppentem vissza mikor megpillantottam öcsém fekvő testét, amit ütnek. Az erő hirtelen visszaszáll testembe. Olyan gyorsan pattantam fel, hogy az már lehetetlen. 
- Hagyd! Hagyd őt békén! - Próbáltam leszedni Anthony-t az öcsémről, de nem sok sikerrel. Hatalmasat lökve rajtam távolított el magától. Ekkor azonban Chris kitudott szabadulni. Belerúgott egyet Anthonyba, majd mikor az feltápászkodott még be is húzott neki egyet.
- Hord el magad, te seggfej! - Kiabált rá az öcsém. - És vissza ne merj jönni, mert esküszöm, hogy olyat teszek amit nem kéne. Takarodj! - Öcsém elérte a kívánt hatást. Az ember akiért bármit megtettem volna, most jó pár monoklival sétált ki a házamból és evvel együtt az életemből is. Egy ideig csak néztem a semmibe, próbáltam felfogni a dolgokat. Megkönnyebbültem. 
- Öcsikém.. - Ültem le Chris mellé a földre. Szegénykém, az arccsontját tapogatta, mire fájdalmasan felszisszent.
- Jobb erőben vagyok, mint hittem. - Nevetett fel Chris, de én nem tudtam ennek örülni. Sírva öleltem át és szorítottam magamhoz. - Jól van. Most már, nem lesz semmi baj. - Nyugtatgatott. - Soha többé nem kell elviselned ez a szemétládát.
- Köszönöm. - Suttogtam halkan. - Te vagy a legjobb öcsi a világon.
- Te pedig a legproblémásabb nővér. - Halványan elmosolyodtam. - Szeretlek.
- Én is téged.


 Jelen

Fejemet megrázva térítettem vissza magam a jelenbe.
- Niall csak a barátom. Nem kell aggódnod, ő nem olyan.
- Rendben. Ha te bízol benne, akkor én is. 
- Köszönöm.
A reggeli után felosztottuk a feladatokat. Chris elment a boltba, hogy vegyen sütiket és üdítőt. Addig én elkezdtem letölteni pár fimet, köztük egy olyat amit mindig is meg akartam nézni, ez pedig a Fogadom című film. Már sokszor elhatároztam, hogy megnézem, de valahogy sose jutottam el addig. Feladataim közt viszont az is szerepelt, hogy felkeltsem a szöszit. Fájó szívvel ugyan, de rávettem magam a dologra. Nem szeretek fáradt embereket felkelteni, de most muszáj. Egyrészt a tesó nap miatt, másrészt mert már majdnem egy óra, de Niall még mindig alszik és nem evett, nem ivott és még a szüleit sem hívta fel, hogy tájékoztassa őket arról, hogy hol van. Csendben nyitok be szobámba, egy tálca frissensült palacsintával. A tálcát lerakom az éjjeliszekrényre, én pedig leguggolok az ágyam széléhez. Mosolyogva figyelem Niall-t. Szőke haja kócosan mered különböző irányokba. Angyali pofija, olyan mint egy ártatlan hét évesé, aki az előző éjjel sokáig fent volt, hogy megnézze kedvenc meséjét. Óvatosan nyitja ki szemeit, gondolom a finom illatok felébresztették. Gyönyörű kék szemei, álmosan fürkésznek, de végül egy csodálatos mosollyal az arcán, csak annyit kérdez.

- Most meghaltam és a mennybe kerültem? Csak mert legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy nap, egy gyönyörű lány, reggelivel vár kelés után. - Mosolyogva nézek a szöszire. Most is felvetem azt a kérdést amit Louis-nál. Vajon miért nem dobogtatja meg a szívem, ez a fiú? Niall, helyes, vicces, kedves és törődik velem. Sokkal egyszerűbb lenne minden ha tudnám őt szerelemből szeretni. De ez nem ilyen egyszerű. Bár az lenne.

***

- Na és mit nézzünk meg először? - Kérdezi Chris.
- Másnaposok három?
- Az én nővérem. - Bólogat büszkén az öcsém. - Semmi romantika.
- Ne hidd, hogy megúszod. - Mosolyogtam rá ördögien.
- Fogadom? - Fintorodott el az öcsém.
- Bizony. Ígérgeted már egy ideje, hogy megnézzük és itt a remek alkalom.
- Rendben. - Egyezik bele.

Ez a film valami elképesztő. A Másnaposok első két részét is imádtam, de ez fergeteges. Az öcsémmel rengeteget nevetünk és sokszor muszáj leállítanunk a filmet, mert nem bírjuk normálisan végignézni. Mikor vége lett, beraktunk egy másikat, de az annyira nem kötött le minket, így sokkal viccesebbnek tűnt, hogy egymást dobáljuk pattogatott kukoricával. Végül ebbe is belefáradtunk, így én Chris vállára hajtottam a fejemet és úgy néztem tovább a filmet.
- És amúgy, mi van veled? Mostanában nem is mondasz nekem semmit. - Öcsém állítása igaz. Mióta Londonba költöztünk, kicsit eltávolodtunk egymástól. Neki is lettek új barátai és nekem is.
- Ez fordítva is igaz. - Jegyzem meg.
- Tudom. De mi lenne ha pótolnánk. Mesélj. Mostanában megváltoztál.
- Tudom. - Sóhajtottam nagyot. - Én is észrevettem, hogy pár hónap alatt mennyit változtam.
- De jó irányba. Öt hónappal ezelőtt még a szobádból sem akartál kijönni.
- Volt re okom. - Mondtam halkan.
- Tudom.
- De tudod, úgy érzem belül is gyökeresen megváltoztam. Nyugodtabb és türelmesebb lettem, na meg érzékenyebb. - Horkantam fel, mivel újból eszembe jutott, ahogy Zayn sértő és mogorva módon hozzám vágja szavait. Még sírtam is miatta. Szánalmas.
Öcsém értetlen arccal figyelt engem.
- Szerintem itt az ideje, hogy elmond, hogy mi folyik itt. - Chris határozott volt és innen tudtam, nincs visszaút, el kell neki mondanom mindent.
- Oké. Tudod mikor ide jöttünk Londonba nem tetszett az itteni élet, de aztán találkoztam a szöszivel és minden jobb lett. Elfelejtette velem, azt, hogy én igazából egy átvert és kihasznált lány vagyok és ezért rettentő hálás vagyok neki. Ezért nem szeretem, hogyha piszkálod, mert miatta lettem jobban.
- Szereted őt? - Kérdez rá az öcsém.
- Igen, de nem szerelemből. Bár úgy szeretném, de nem megy. Pedig egyszerűbb lenne minden. - Sóhajtottam nagyot.
- Mondd tovább. - Sejtettem, hogy veszi a lapot és tudja, hogy van még valami.
- Aztán volt az a buli, amelyikben te is ott voltál. - Öcsém bólogatva adta tudtomra, tudja miről van szó. - Na ott megismerkedtem egy fiúval Louis-val. Abban a buliban még nem, de egy másikban lefeküdtem vele és...
- Terhes vagy? - Haboztam a válasszal. - Terhes vagy? Ez a Louis az apa? Vagy nem tudod? Nem is vagy terhes igaz? Csak húzod az agyam igaz? - Már nem bírtam tovább, hangos nevetésbe törtem ki. Na igen ez vicces volt. - Nem csináld, már majdnem szívrohamot kaptam!
- Nem vagyok terhes te bolond. - Nevettem tovább.
- Akkor mi a baj? - Hirtelen komorultam el.
- Az, hogy nem érzek iránta semmit. - Válaszoltam.
- Az gáz. És ő? Érez valamit? Ez a baj? - Bár ez lenne. Gondolom magamba.
- Nem, nem ez.
- Akkor?
- Mondd miért nem tudok olyan fiúkat szeretni akik megérdemelnék azt, hogy szeressem őket?
- Nem tudom. - Öcsém teste hirtelen megfeszült, gondolom neki is előjött néhány rossz emlék. - Neked mindig olyan fiúid voltak, akiket meg kellett verni. - Jogos amit mond és tudom, hogy nem kérdőjelezhetem meg a szavát. - De ugye most nem arra akarsz kilyukadni, hogy beleszerettél valamelyik bunkóba?
- Nem, csak...Nem tudom. Bár tudnám, de nem tudom.
- Ki az? - Kérdezte meg öcsém, mire én hirtelen válaszolni is tudtam. Na igen ki is az?
- Egy fiú. - Mondom végül, az igazságot nagy mértékben fedő állításomat.
- Reméltem is, hogy nem lány, bár azzal se lenne semmi gond. - Nevet fel kicsit az öcsém.
- Jól van Chris, vegyük úgy, hogy ez meg se hallottam. Inkább mesélj most te. - A vak is láthatta, hogy terelni próbáltam a témát. Ez valószínűleg Chris is észrevette, mert csak mosolyogva megrázta a fejét, majd belekezdett mondandójába.
- Van egy lány. Emily, szerinted lehetséges, hogy szerelmes lettem? - Öcsém mondatára lefagytam. Szerelmes lenne és én észre se vettem?
- Mondd el mit érzel, akkor talán tudok segíteni.
- Ha meglátom mosolygok. Ha a közelében vagyok, csak rá tudok figyelni. Minden mozdulatát követem, de persze nem megszállottan. Ha hozzám szól adom a lazát. Nem szeretem ha más fiú hozzá ér és kivagyok ha mégis. Ha megkérdezi, hogy vagyok, csak annyit mondok, jól köszi, de szívem szerint sokkal többet mondanék. Nem érzek ellenállhatatlan vágyat iránta, de mégis lenyűgöz a kedves természete és a kisugárzása. Szerelmes lennék?
- Na látod, drága öcsikém az bizony meglehet.

Miután kibeszéltük magunkat úgy döntöttünk, hogy elmegyünk aludni. Egyáltalán nem éreztem sok időnek még is hajnali kettőkor tértem nyugovóra. Nem bántam. Öcsémmel való beszélgetés, sok szempontból segített nekem. De egy valami még mindig nem hagy nyugodni. Fogadom. Na igen, ezt a fimet most se sikerült megnézni...