8. Fejezet

Furcsa érzések..

- Elképesztő vagy! Egyszerűen zseniális.

-  Jól van Niall, azért ne ess túlzásokba.

- Nem esek, ez tényleg nagyon finom! Köszönöm. - Mondta, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára.

Mivel nem bírtam volna nézni, ahogy a szöszi jóízűen eszik, míg a többiek éheznek, mindenkinek csináltam szendvicseket. Sok fér beléjük azt meg kell hagyni, de nagyon örültek neki, így megérte a hajnali szendvics csinálás. Mivel Niall megígérte, hogy edzés után haza kisír, leültem a pálya szélére és figyeltem a fiúkat.

- Payne, Devine, Sevani, Andrew és Horan vége a pihenőnek! - Kiabált az edző Mr. Altman. A fiúk szélsebesen pattantak fel és szaladtak ki a pályára. Altman edző egy ötvenes éveiben járó, alacsony, köpcös ember, de a látszat ellenére, legalábbis Niall szerint, nagyon jó szíve van, csak meg kell ismerni. Mondjuk az kétségtelen, hogy mióta ő vezeti a csapatunkat sokkal jobban teljesítünk.
A pálya szélén ülve rá kellett jönnöm, hogy hidegebb van mint hittem.  A fiúk mozognak és így nem fáznak, viszont én szinte megfagyok. Körülnézek és tekintetem megakad egy ismerős arcon. Mosolyogva figyelem őt. Fáradtan ül le a kispadra, előveszi kulacsát, majd nagyokat kortyol vizéből. Nagyon fáradt lehet. Vajon mióta edzhetnek? Gondolataimból, két integető, de inkább hadonászó kéz zökkent ki. Úgy tűnik nem csak én fedeztem fel Louist, hanem ő is engem. Odasétáltam hozzá, majd leültem a padra, fejemet pedig Louis vállán pihentettem.
- Kicsit izzadt vagyok. - Nevet fel Louis.
- Én meg fáradt.
- Annyira, hogy neked jó az én izzadt testem. - Inkább kijelentés volt ez, mint kérdés. Hangján halottam, hogy mosolyog, amitől nekem is jobb kedvem lett és még fázni is elfelejtettem.
- Igen, tökéletesen megfelel. - Válaszolok.
- Örülök, hogy itt vagy. - Szívemet melegség töltötte el, mondata hallatán. Őszinte volt és ez sokat jelentett.
Míg én Louis vállán pihentettem buksimat, ő is rám hajtotta az övét. Mennyire fura ez az egész! Louis Tomlinson, a suli focicsapatának kapitány, ilyen közel van hozzám, még se érzek semmit. Lefeküdtem vele és nem bánom, de kicsit fura, hogy ezek után sem kezd el hevesen kalapálni a szívem ha meglátom. A normális reakció ez lenne, nem? Vagy tévednék? Velem van a baj, vagy csak túl pörgőm ezt az egészet? Louis helyes, kedves, vicces és egy igazi úriember, még sem dobogtatja meg a szíven. Ez az én egyik nagy hibám... Soha nem olyan fiúkba szeretek bele, akikbe kéne.
Szemeim eddig csukva voltak, de most kinyitottam. Kicsit meglepődtem mikor az első ember akit megláttam, nem más volt mint a velem szemben helyet foglaló Zayn. Fáradtnak tűnik, haja szanaszét áll. Vicces látvány, de inkább visszafojtom a nevetést, nem akarok vitatkozni vele, főleg a múltkori után nem. Csak egy pillanatra találkozik tekintetünk, de tisztán leolvasom róla, nem örül az itt létemnek.
- Basszus ez nagyon fárasztó volt. - Halottam meg egy ismerős hangot, melyre elsőre nagyot dobban szívem, majd visszaállt a normális tempójába. Figyeltem, ahogy a padhoz sétál előveszi üdítőjét, majd leül Zayn mellé. Egy pár másodpercig, még liheg, de nagy levegőt vesz és szabályozza légzését. Valószínüleg ekkor vehetett észre, mert először meglepetten nézett rám, majd nagy vigyorral az arcán üdvözölt.
- Szia Wood! Mi szél hozott erre? - Kérdezte, majd szájához emelte ásványvizes flakonját és inni kezdett, de eközben végig engem nézett.
- Neked is szia Styles! - Köszöntem vissza. - Mondd csak nem vagy éhes? Hoztam nektek szendvicseket. - Próbálok kedves lenni hozzá, végül is Niall barátja és nem kéne megutáltatnom velem magam, bőven elég ha Zayn betölti ezt a szerepet.
- Na gyerekek, azt hiszem kaja idő van! - Csapja össze tenyereit Harry, majd miután  odaadtam neki a szendvicset, mohón falni kezdte. Szinte még fel se fogtam, hogy eszik, de már a következőt kérte. Örültem, hogy ízlik neki, és szívesen adtam még.
- Zayn? - Kérdeztem, majd mikor méltóztatott rám nézni, felé nyújtottam egy szendvicset, amit vonakodva ugyan, de elfogadott.
- Kösz! - Csak aprót bólintottam és fejemet visszahelyeztem Louis vállára, aki épp a telefonját nyomogatta. Képeket nézegetett. Ismerősök voltak azok a lányok, szinte ugyan olyanok mint Louis.
- Ők a testvéreid? - Kérdezem vigyorogva. Soha nem mutatott még képeket a családjáról, belegondolva ez fura.
- Igen. Ők a húgaim. - Válaszolta. - Értük csinálom ezt az egészet, hogy büszkék legyenek rám és, hogy egy nap elmondhassák a bátyjuk világhírű focista. Ezért élek.
- Nagyon szerencsések, hogy ilyen bátyjuk van. - Louis, csak féloldalas mosolyra húzta száját, majd közelebb vont magához és megszorongatott, belőlem meg kitört a nevetés.
- Engedj el, mert megfulladok. Hallod? Nem ér, sokkal nagyobb vagy!
- És erősebb, gyorsabb, eszesebb.
- Na meg szerényebb.. - Forgattam meg a szemem, de a mosolygást nem tudtam abbahagyni.
- Na igen, még az is. - Kacsintott, mire én játékosan a vállába bokszoltam.
- Tomlinson, Malik, Ryan és Jordi, pályára! - Üvöltött Altman. Louis még összeborzolta a hajam, majd ő is odafutott az edzőhöz.

Előhalásztam a telefonom és megnéztem, hogy mennyi az idő. Na igen Niall nem hazudott, mikor azt, mondta ez sokáig eltarthat. Már majdnem hajnali három van, de a fúk még mindig nyomják. Én kezdek elfáradni, így úgy döntök lefekszek egy kicsit a padra. Próbálok pihenni, de egyrészt egy pad nem a legkényelmesebb mód és hely erre, másrészt érzem, hogy valaki engem figyel. Szinte lyukat éget a bőrömbe és ösztönből pattannak ki szemeim. Furcsán nézek a felém tornyosuló alakra. Szemeiben megcsillan valami, amit próbálok nem észrevenni, de nehezen leplezem zavarom, amit észre is vesz. Lélegzet visszafojtva figyelem mozdulatait. Először is megkerül, nem merek utána nézni, de hallom a nyikorgást és ebből arra következtetek, hogy közelebb tolta a másik padot. Nagyot sóhajt és ha ösztöneim nem csalnak, akkor bizony ő is lefeküdt a padra. Kicsit összeszedem magam és már magabiztosabban fordulok felé, de még így is elbizonytalanodok, mikor meglátom zölden csillogó íriszeit.

- Remélem nem gond. Kicsit én is elfáradtam és gondoltam pihenhetnénk együtt. - Nagyot sóhajtok, majd tekintetem az égre szegezem. Nem gond, hogy itt van, de akkor is furcsán érzem magam. Először is miatta, másodszor pedig Niall miatt és Bella miatt. Elvileg Harry, Bella barátja, de Niall szerelmes Bellába, Bella pedig a göndörbe. Furcsa egy helyzet és idegesítő is egyben. Vajon Harry szereti Bellát? Ahogy hallottam nem szereti, már mint szerelemből biztos nem. Akkor vajon mit érez? Mit érez, mikor egy szerelmes lány szívével játszik? Bella se ártatlan, hisz hagyja magát átverni és nem veszi észre, hogy van aki sokkal jobban szereti. Ilyenkor szívesen bevernék egyet a fürtösnek, de Niall miatt nem teszem, majd ő elintézi, úgy ahogy akarja. Gondolataim sokaságából és a a temérdek megválaszolatlan kérdésből, két kar mellettem és egy veszélyesen közeli arc előttem, zökkent ki. Harry, csak pár centire van az arcomtól és a helyzet szinte sokkol. Számat szólásra nyitom, de egy hang se jön ki a torkomon. Mi a franc? 
- Harry.. - Dadogom bizonytalanul.
- Hümm?
- Szállj le rólam! - Mondatom, most határozottan csengett, de Harry nem tágított, csak továbbra is mereven engem bámult. - Nem hallod? - Próbálom ellökni magamtól és felülni, de visszanyom és a fülembe suttogja a következő mondatot.
- Csak, azt ne mond, hogy nem élvezed. - Hangjából kivettem, hogy mosolyog és nem sokkal később puha ajkakat éreztem a nyakamon. Ez a kis puszi nem tartott sokáig, de a szívem szinte kiugrott a helyéről. Pár másodpercig magával ragadott a kábulat és az a furcsa érzés, amit kiváltott belőlem ez az egész, de utána visszatértem a valóságba. Erőt véve magamon toltam el a göndört. Meglepődve figyelt engem és meglendülő kezemet, ami az arcán csattant. A tenyerem szinte égett az ütés miatt és a fürtösnek is fájhatott, mert az arcát fogta.
- Ezt. Soha. Többé! - Tagoltam dühösen a mondandómat. - Én nem vagyok Bella Harry! Én nem ugrálok úgy ahogy te fütyülsz és jobb ha nem próbálkozol többet ezzel, mert nem állok jót magamért! - Harry viszont csak mosolygott tovább.
- Tudom, hogy nem vagy olyan. - Szólalt meg. Meglepődtem. Akkor ez meg mi a rák volt?
- Tudod? - Kérdeztem.
- Ja. - Nevetett fel. Tényleg most már komolyan nem értem. - Tudod, ha más lánnyal, csak annyit csinálok, mint most veled, akkor már ott tartanánk, ahol veled már ezerszer tartottam gondolatban. - Kijelentésére kihagyott a szívem egy ütemet. Ponosan tudtam mire gondol. Sejtettem, abból ahogy rám nézett, de ez győzött meg igazán.
- Barátnőd van!
- Nem a barátnőm.
- Bunkó vagy!
- Mondták már.
- Abba hagynád?
- Még is mit? - Kérdezte és közelebb hajolt.
- Ezt az egészet.
- Szeretnéd?
- Igen! Igen, szeretném! - Kezdtem kiborulni, de nagyon.
- Rendben. Abbahagyom. - Mondta, majd eltávolodott tőlem.
- Köszönöm. - Mondtam halkan.
- Furcsa vagy. - Jelentette ki Harry.
- Én vagyok a furcsa? - Harry bólogatva jelezte, bizony én. - Még is miért? - Már épp válaszolt volna, mikor Altman elordította magát.
- Styles pályára!
- Na nekem mennem kell, majd még beszélünk. - Beszarás ez a gyerek. Rám hajt, elmondja, hogy én más vagyok, de még is furcsa. Ki érti ezt? Ki? Senki. Vagy ha még is valaki, akkor az rendkívül okos ember lehet. 
Mély levegőt veszek, majd kifújom. Ez megnyugtat egy cseppet. Próbálom elterelni a gondolataimat, így inkább a telefonomon kezdek el játszani.

***

- Ajj a fenébe már! - Duzzogok mikor elvesztettem a játékot. Eddig egészen jól elvoltam, de kezdek nagyon fázni. Fogaim egymáshoz koccannak és lábaim dobolásba kezdenek. Csak végezne már Niall. Ha ez így megy, ide fagyok.

- Na mi van Wood, csak nem fázol? - Halottam Zayn nevetését.

- Vicces vagy Malik, nagyon vicces. - Mondtam, majd lehajtottam a fejem és a cipőm orrát kezdtem el nézni, viszont egy kis idő után újra felemelem és meglepetten tapasztalom, hogy Zayn velem egy szinten van. Leguggolt. Közelsége összezavar, utoljára akkor láttam ilyen közelről, mikor először találkoztam vele a bulin. Most is eltűnődök azon, hogy Zayn vajon miért utál ennyire. Barna szemei fáradtan néznek vissza rám, de teljesen elbűvöl tekintete. Csak tudnám miért? Hisz egy tapló! 

- Itt a pulcsim vedd fel, ezt. - Nyújtja felém, de nemlegesen megrázom a fejem, mire közelebb hajol és a fülembe súgja. - Na jól figyelj mert csak egyszer mondom. Vedd fel a pulcsimat és próbálj meg, nem megfagyni. Tudom, hogy nem vagyok a szíved csücske, de ez az érzés kölcsönös. Szóval vedd fel a pulóvert, mert ez nem kérés volt, hanem parancs. Vagy aminek veszed, nekem tök mindegy, csak vedd fel. Kérlek... - Mondandója végére, mintha megenyhült volna. Mivel tényleg nagyon fáztam egy bólintással jeleztem, hogy beleegyezek a dologba. - Helyes. - Mondta, majd továbbállt. Magamra rángattam a sötétszürke pulcsit ami hatalmas volt rám, de szinte azonnal felmelegített. Visszaültem a helyemre és tovább figyeltem a fiúkat. Zayn pulóverének illata viszont megcsapta az orrom. Nem erre számítottam. Az illat amihez hasonlítani tudnám az a cseresznye és a cigi különös egyvelege. Furcsa, de tetszik. Megrázom a fejem, próbálok nem elkalandozni. 

Tekintetem összefonódik Zayné-vel, aki egy féloldalas mosollyal az arcán nyugtázza, hogy felvettem a pulcsiját. Az a féloldalas mosoly... Emily! Szóltam rá magamra. Nem szabad közel engednem magamhoz egy ilyen fiút, még egyszer nem eshetek bele ebbe a hibába!! Nem történhet meg..

***

- Jézusom Niall. - Tartottam meg szőke barátomat, aki a fáradságtól szó szerint összeesett. - Gyere be, aludj nálam. Felhívod anyukádékat vagy hagysz nekik üzenetet, hogy itt alszol. Én így nem engedlek haza! Alig állsz a lábadon. - Niall csak halványan rám mosolygott és eltátogott egy köszönöm-öt.

- Szerinted ez nem fura? - Kérdezte Niall.

- Mi is?

- Az, hogy egy ágyban alszunk.

- Én mondtam, hogy aludhatsz a vendégszobában.

- Na, azt már nem! Az a szoba ijesztő, inkább itt alszok veled, mint ott egyedül.

- Te bolond vagy. - Nevettem fel.

- Meglehet. - Sóhajtott Niall. - Na gyere picúr, aludjunk! - Mondta a szöszi, majd közelebb húzott magához, arcát nyakamba fúrta és szorosan fogott. Elsőre különös lehet ez a dolog, de pontosan tudom, hogy Niall szíve másért dobog és én is csak barátként tekintek rá.

- Jó éjt picúr.

- Jó éjt, szőkeség.

- Szeretlek picúr.

- Én is téged. - Mondtam és nem sokkal később már mindketten az igazak álmát aludtuk.